szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sok minden kiderült a héten a Windows 10-ről többek között az is, milyen hardverigényei vannak.

Sok-sok részletet felfedett a Microsoft a sencseni WinHEC találkozón új operációs rendszeréről, a Windows 10-ről, például hogy mikor érkezik, milyen különleges biztonsági funkciója lesz, és persze megtudhattuk azt is, hogyan nyerünk vele tárhelyet a számítógépünkön, sőt az is kiderült, hogy még a kalóz-Windowst használók is frissíthetnek rá – bár ennek pontos feltételei még nem egészen tiszták.

A Windows 10 a Microsoft első olyan operációs rendszere, amely valóban univerzális lesz, okostelefonon, tableten, asztali PC-n egyaránt fut majd. A sencseni találkozó egyik prezentációja ezzel kapcsolatban az új operációs rendszer minimális hardverigényét foglalta össze – a slide-okat ezen a linken nézhetik meg.

A Microsoft két kategóriába foglalta a minimális rendszerkövetelményeket, a mobil és az asztali kategóriát különböztette meg. Az előbbibe azokat az eszközöket sorolta, amelyek kijelző átlója 3” és 7,99” közé esik, az „asztali” készülékek kijelzője 8” feletti (illetve 7” feletti a Windows 10 Prónál).

Ez kell a telefonos windowshoz

Az így megkülönböztetett mobileszközöknek legalább 512 MB RAM-mal kell rendelkezniük (hogy futtathassák a 32 bites Windows 10-et), de az igény a kijelző felbontásának növekedésével együtt nő. Amíg az említett 512 MB RAM a WVGA (480 x 800) és FWVGA (480 x 854) felbontáshoz elég, addig a 900 x 1440-es felbontáshoz már 2 GB RAM kell, a még nagyobb felbontású eszközöknél a Microsoft 3 GB-nyi RAM-ot ajánl, sőt a QSXga kijelzőknél 4 GB RAM-ot.

Microsoft

A Windows 10-hez 4 GB-nyi belső tárhelyre van szükség (de ez a minimum, és ennek is bővíthetőnek kell lennie microSD kártyával a majdani frissítések miatt). Szükség van DirectX9 támogatásra, valamint fizikai Power gombra, hangerő-szabályozó gombra. Alacsonyabb felbontásnál (480 x 800) start, back és search gomb is kell (kapacitív). A gombokra vonatkozó hardverigények egyébként összhangban vannak a Windows Phone igényeivel.

A jelenleg Windows Phone 8.1-et futtató eszközök egyébként könnyűszerrel futtatják majd a Windows 10-et, azonban arra nincsen garancia, hogy bizonyos eszközöknél nem lesz töredezettség, illetve az sem kizárt, hogy néhány funkciót nem lehet majd elérni.

A Windows 10 mellé öt új Qualcomm lapkakészletet sorolnak fel: a csapat legerősebb tagja a 64 bitre felkészített Snapdragon 810, de ott a listán a Snapdragon 808, a Snapdragon 615, a Snapdragon 208, illetve a Snapdragon 210 áll. Három inteles játékost is támogatni fog a Windows 10: az Atom X3 LTE-t, a Cherry Tralt és a Skylake-et, valamint két új AMD processzort, a Carrizót és a Carrizo L-t.

Ez pedig a pc-s gépigény

Az asztali oldalon sokkal egyszerűbbek a minimális hardverkövetelmények. A képernyő-felbontásnak 800 x 600 felett kell lennie. A minimális RAM 1 GB (32 bites Windows 10), illetve 2 GB (64 bites verzió), a minimális tárhelyigény 16, illetve 20 GB. Kell Power gomb, és hangerőgomb is, mint ahogy szükség van DirectX 9, illetve UEFI 2.3.1 támogatásra is.

Ha pedig nem győzi kivárni, amíg nyáron telepítheti majd a Windows 10 végső változatát, itt tehet próbát az előzetes verzióval.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!