Elég a rejtőzködéshez, ha valaki az arcába fésüli a haját vagy napszemüveget, kalapot visel. Azt sem ismerik fel, aki a mobiljára tapadva lehajtja a fejét. Legalábbis ezt mondják szkeptikus szakértők és a polgárokat önvédelemre bujtogató aktivisták egyaránt. Majd elválik, hiszen az arcfelismerési kísérletet csak nemrég kezdte a rendőrség Berlin egyik legforgalmasabb pályaudvarán, a Südkreuzon.

Utasok tömegeinek még nem kell aggódniuk, egyelőre csak háromszáz önkéntes részvételével tesztelik (augusztus elseje óta, fél éven át) a mai legkorszerűbb kamerás, arcfelismerős rendszereket, természetesen a terrorizmus és a bűnözés elleni harc jegyében. Ügyelve persze az adatvédelemre is: aki akar, a külön megjelölt másik bejáraton át észrevétlenül közlekedhet. A kísérlet önkéntes résztvevői apró készüléket hordanak magukkal, ennek segítségével olvassák le megbízhatóan, ki járt arra, és így ellenőrzik a három intelligens kamera adatait.

A kísérlettel párhuzamosan csöndes tüntetés is zajlik. A Chaos Computer Clb (CCC) aktivistái órák hosszat utaznak a megfigyelt mozgólépcsőkön, sísapkában, tigrismaszkban vagy indián arcfestéssel. Így demonstrálják, hogy ellenzik az arcfelismerést.

Nagyobb feltűnést keltett az ellenőrzést ellenőrző készülék. Egy civil szervezet, a bielefeldi Digitalcourage kiderítette, mégsem RFID-chipről van szó, hanem nagyobb tudású transzponderről (beacon). A 300 vállalkozó zsebéből a miniszámítógép másodpercenként képes jelet küldeni. Thomas de Maiziére belügyminiszter azzal nyugtatta meg az aggódókat, hogy a rendőrség nem kapcsolta be a többletfunkciókat. A Spiegel mindenesetre kipróbálta: munkatársai ingyenes app segítségével azonosítani tudták a tömegben, hogy kinél működik transzponder.

Amikor augusztus végén a miniszter személyesen tájékozódott a pályaudvaron, nagyon elégedettnek mutatkozott. Nem titok, hogy az ő egyik kedvenc ötletéről van szó, és ő nem is állna meg itt. A következő az lesz, hogy a gyanús mozgásokat is mesterséges intelligenciával elemeznék majd. De vajon tudni fogja-e a gép, hogy a vonatnál egymásba gabalyodó emberek búcsúzkodnak-e vagy verekednek? Nem gondolja-e menekülőnek a vonat után futó embert a gép? – találgatta a jövőt a Süddeutsche Zeitung.

Bundespolizei

A fenntartások nem alaptalanok. Az amerikai szabványügyi kormányhivatal (NIST) pár hónapja tette közzé elemzését, amely szerint a mai legkorszerűbb arcfelismerő rendszerek jó esetben 99 százalékban azonosítják az embereket (nagy tömegben már ez is sok tévedés lehetőségét rejti), de kedvezőtlen fényviszonyok és más gondok esetén a találati arány 60 százalékra csökkenhet.

Más persze a helyzet, ha együttműködő partnerek arcát kell felismerni. Ezt példázza, hogy júliusban a törökországi siketlimpián (Deaflympics) teljesen arcfelismerésre alapozták a beléptetést a japán NEC rendszerével, és állítólag nem volt semmi fennakadás. Aligha lesz ilyen könnyű a megoldás Prága repülőterén, ahol a berlini pályaudvarihoz hasonló rendszeren gondolkoznak.

Ami fejlesztésre szorul, az az arcfelismerés. Magukon a kamerákon már nem múlik. A mai készülékek színesek, nagy felbontásúak, jól „látnak” sötétben, esőben, nappal szemben is. Sőt, vannak olyanok is, amelyek, ha a kezelőszemélyzet irányítja őket, képesek kilométereken át követni egy gyanúsított mozgását. Aki ilyet szeretne, az angol PTZ (Pan, Tilt, Zoom) címszó alatt keresheti a svenkelni, le-fel mozogni és zoomolni képes modelleket.

Az arcfelismeréstől függetlenül további kérdés, hogy mennyi értelme van a kamerázásnak. Nem sok – állítja Francisco Klauser, a svájci neuchateli egyetem földrajztudósa egy szinte példátlanul nagyvonalú kísérlet alapján. Genf egy rossz hírű negyedében (a gazdag svájci városban is akad ilyen), Pâquis-ban 2014-ben úgy kameráztak be 15 utcányi területet, hogy rendőrök napi 24 órában, élőben figyelik is a történteket, és szükség esetén járőrt küldtek a tetthelyre.

Ebből máris látszik, hogy nem pusztán a kamerákon múlik a siker, hanem inkább azon, hogy van-e elég bevethető rendőr. De Klauser még így is azt állítja: a bekamerázás a tényleges bűnözési helyzetet nem befolyásolta lényegesen, hanem pusztán az emberek biztonságérzetét javította.

Az adatvédelmet különösen fontosnak tartó Németországban a mostani kameravitában elhangzott az a költői kérdés is: vajon milyen kamerával, hol és hogyan állíthatták volna meg például a tunéziai terroristát, aki tavaly lopott kamionnal hajott bele az egyik berlini karácsonyi vásárba. Annyi bizonyos, hogy a térfigyelés nem fékezi meg sem a halálra is elszánt terroristákat, sem a hirtelen felindulásból támadókat, sem a zavart elméjű garázdákat.

A berlini közlekedési vállalat viszont azt tapasztalja, hogy csökkent a rongálások száma, mióta nyilvánvaló, hogy utólag azonosítani tudják a tetteseket. Szintén a kamerák vezették nyomra a rendőröket az utóbbi idők nagy felháborodást keltő eseteiben, amikor embereket támadtak meg a metróban. Igaz, az utólagos azonosítás egyelőre hagyományos módokon, számítógépes arcfelismerés nélkül zajlik. Azt is tudni illik, hogy a fel nem használt felvételek 48 óra elteltével automatikusan törlődnek.

Csakhogy: aki felügyelő rendszereket szerel fel, az adatokat hagyományoz az utódaira is – figyelmeztetett a Spiegel. Hogy csak egyet idézzünk a példák közül: ha valamikor netán hatalomra kerülnének az iszlamisták, visszakereshetnék, ki vásárolt alkoholt a pályaudvaron. Abszurd? Napjainkban Törökország példázza, mennyire hamar megváltozhat a helyzet egy országban.

Université de Neuchâtel

Alig zavar már bárkit is a kamerák özöne a demokrácia egyik mintaképének (egyúttal azonban az orwelli Nagy Testvér hazájának) tekinthető Nagy-Britanniában. A sokáig rendezetlen jogi helyzet miatt úgy elszaporodott a magán és állami térfigyelés, hogy ma senki sem tudja megmondani, hány kamera működik, de alighanem világcsúcs a sűrűségük. Elfogadottságukat az alapozta meg, hogy 1993-ban kamerák képei alapján sikerült elfogni egy kisgyerek elrablóját és gyilkosát. Akad olyan becslés, amely szerint a világ lakosságának alig egy százalékát kitevő briteket a világ biztonsági kameráinak húsz százaléka figyeli. A bűnözési statisztikák ingadozása ugyanakkor nem mutat összefüggést a kamerák terjedésével.

Egészen más a helyzet Kínában, ahol a mindmáig teljhatalmú kommunista párt a legkorszerűbb technikákkal építgeti ki a Nagy Testvérhez méltó megfigyelést. Sanghajban 97 hatóság adataiból minden egyes polgárról már most 5198 információt összegez a „társadalmi tisztesség rendszere“. Tudják róluk, adtak-e vért, van-e adóhátralékuk, blicceltek-e a metrón, segítenek-e a szomszédaiknak. A jók kis kedvezményeket kapnak (kaució nélkül bérelhetnek biciklit, önrész nélkül vehetnek fel hitelt), a rosszak esetleg nem jutnak repülőjegyhez, gondjaik lehetnek az álláskereséssel. A digitális dicsőség- és szégyentáblát 2020-ig egész Kínában be szeretnék vezetni.

De ami az adatok egyesítését illeti, csöndben Nyugat-Európában is vannak fejlemények. Németországban májusban módosítottak törvényt, azóta a biztonsági szervek könnyebben hívhatják le a személyi igazolványokhoz amúgy is digitálisan rögzített (biometrikus) arcképeket. Londonban novemberben lépett életbe az a törvény (Investigatory Power Bill), amelynek alapján rutinszerűen összesíthetőek a polgárok internetezési szokásai. A kamerás megfigyelés automatizálásáról pedig EU-pénzekből is folynak kutatások, ilyen például az INDECT vagy a P-REACT program.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.