Két olyan fejlesztés is végső szakaszába érkezett, amelyik térbeli megjelenítéssel segíti a katonai műveleteket. Mindkettő jellemzője a 3D. Az egyiknél a repülőgépek radarberendezései egy szoftver frissítésével és íves repülési pályák alkalmazásával nagy elbontású, háromdimenziós képeket tudnak készíteni. Az elsőként a pilóta nélküli Predatorokban alkalmazott radarral akár az épületek belsejét vagy a fákkal, esetleg több méteres jégtakaróval borított területeket is fel lehet térképezni.
Az ilyen háromdimenziós térképek vagy épületek terveinek megjelenítésére pedig a DARPA legújabb fejlesztését, az Urban Photonic Standtable Display (UPSD) lehet használni, ami szemüveg nélkül nézhető hologramot hoz létre egy 180 centi átmérőjű kijelzőn. Ennek segítségével egy-egy városi környezetben végrehajtandó katonai vagy terror-elhárítási feladat tervezésekor alaposan szemügyre lehet venni az akár 30 centiméteres mélységű ábrán minden rejtett részletet. Az új kijelzőt már az amerikai légierő több kutatóbázisán is használják, és folyamatosan állítják át ilyen megjelenítésre a kritikus katonai alkalmazásokat.Térbeli háború
Utolsó frissítés:
Két olyan fejlesztés is végső szakaszába érkezett, amelyik térbeli megjelenítéssel segíti a katonai műveleteket.
Hozzászólások