szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mégis létezik kormányzati háttértanulmány a vasárnapi zárva tartáshoz. A 2011-es dokumentum, amely drámai számokban írta le az intézkedés hatását, összességében "nehezen támogathatónak" találta a vasárnapi zárva tartás erőltetését – tudta meg a Népszabadság. Orbán Viktor akkor be is jelentette, hogy a kormány nem tud beállni a KDNP-s javaslat mögé.

Mégis készült hatástanulmány a vasárnapi zárva tartáshoz – írta a pénteki Népszabadság. A lap cikkében ismertette a szerintük drámai dokumentum főbb elemeit.

Mint írták, a 2011-es háttéranyag azzal számolt, hogy tíz-tizenöt ezer ember veszíti el a munkáját, és közben csaknem 50 milliárd forintot bukik a költésgvetés, ha törvénybe iktatják a KDNP-s álmot. A hatástanulmány szerint a kirúgottak számára nincs visszaút az ágazatba. Az 50 milliárdos kiesés úgy jön össze, hogy az állástalanoknak kb. 2,3-2,4 milliárd segély fizet az állam, az elmaradó adó- és járulékbevétel miatt 26-27 milliárddal kevesebb folyik be, a forgalomcsökkenést 20,4 milliárd forintra kalkulálták, az áfakiesést pedig 7,6 milliárdra taksálták.

A kormány ezeknek a számoknak ismeretében döntött 2014-ben a vasárnapi zárva tartásról.

Vas Michaela

A tanulmányt, amely összességében "nehezen támogathatónak" találta a vasárnapi zárva tartás erőltetését, sohasem hozták nyilvánosságra. Az akkor még Matolcsy György vezette tárca több háttértanulmányból gyúratta össze az anyagot.

A dokumentum alapján Orbán Viktor 2011. májusban még azt mondta, a kormány nem támogatja a KDNP törvényjavaslatát. "Amíg heti ötnapi munkából nem lehet megélni Magyarországon, addig nincs arra lehetőség, hogy a boltok vasárnap zárva tartsanak" – fogalmazott. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még 2014. novemberben is azt mondta, hogy nem lesz vasárnapi pihenőnap.

Korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal hárította el több, a háttértanulmányt firtató sajtóorgánum megkeresését, hogy csak a kormány beterjesztette törvényekhez kell hatástanulmány, az egyéni képviselői indítványokhoz nem, s itt az utóbbiról volt szó.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Politico-összeállítás: Orbán és a Patrióták dörzsölhetik a tenyerüket a Néppárt civilek elleni háborúja nyomán

Politico-összeállítás: Orbán és a Patrióták dörzsölhetik a tenyerüket a Néppárt civilek elleni háborúja nyomán

Magyar Péter olyan dokumentumot hozna nyilvánosságra, ami szerinte az Orbán-kormány őszödi beszéde lehet

Magyar Péter olyan dokumentumot hozna nyilvánosságra, ami szerinte az Orbán-kormány őszödi beszéde lehet

Hatalmasat kaszál több fast fashion cég azon, hogy olyan ruhákat gyárt, amiket senki nem fog megvenni

Hatalmasat kaszál több fast fashion cég azon, hogy olyan ruhákat gyárt, amiket senki nem fog megvenni

Harmadik gyerekét várja Rihanna

Harmadik gyerekét várja Rihanna