szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Igaz ugyan, hogy a TV2 a napokban csábítási kísérletnek nevezte azt, hogy egyik valóságshow-játékosukat meg akarta erőszakolni férfi partnere, de szerencsére a legfrissebb Napi Gazdaságból kiderül, hogy a TV2 igenis odafigyel a nőkre.

Interjút adott a Napi Gazdaságnak a TV2 társtulajdonos-ügyvezetője. Yvonne Dedericket éppen azután sikerült egy társadalmi felelősségvállalásról szóló kiadványban megszólaltatni, hogy az Éden Hotel című műsorukban szerkesztett szórakoztató tartalomként adtak le egy olyan jelenetet, amelyben az egyik valóságshow-szereplő lányt férfi partnere megkísérli megerőszakolni. Aztán a csatorna előbb csábítási kísérletnek nevezte a történteket, majd csak később kaptak észbe, és ismerték el, hogy hibáztak. Aztán egy olyan változatot vágtak össze az eseményekből, amelyből éppen az hiányzik, hogy a molesztált nő panaszkodik a zaklatásra a társainak.

A belső vizsgálatról beszámoló közleményt éppen Dederick tette közzé, aki most a PR-szagú megjelenéseknek helyet adó Napi Gazdaság-mellékletben arról beszél, hogy "a TV2 Csoport hagyományosan érzékeny a társadalmi problémák iránt, ez régóta része a csatorna értékrendjének", hogy fontosnak tartják a gyermekek védelmét, valamint arról is, hogy a társadalom és a gazdaság is sokkal jobban működik ott, ahol a nők aktív és egyenjogú szerepet töltenek be a politikában, a tudományban vagy a médiában.

A majdnem megerőszakolt lányt egyébként társai közösen kiszavazták a valóságshowból, köztük az a fiú is, aki erőszakoskodott vele, és a lány szerint megígérte neki, hogy ha nem fekszik le vele, kiszórja a játékból. De ez is már fél éve történt, hiszen az egész műsorfolyam felvételről megy.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Nem találtak túlélőt, valószínűleg mindkét gépen mindenki meghalt a balesetben, ahol egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter ütközött Washingtonban

Nem találtak túlélőt, valószínűleg mindkét gépen mindenki meghalt a balesetben, ahol egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter ütközött Washingtonban

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

Lidl-kocsma nyílik Észak-Írországban

Lidl-kocsma nyílik Észak-Írországban

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?