Köszöntötték nem kitakarták

Köszöntötték nem kitakarták

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
nyüzsi
Tetszett a cikk?

Lomnici Zoltán volt főbíró telefonon jelezte szerkesztőségünknek, hogy több pontatlanságot is tartalmazott, sőt...

Lomnici Zoltán volt főbíró telefonon jelezte szerkesztőségünknek, hogy több pontatlanságot is tartalmazott, sőt, rosszhiszemű ferdítéstől sem volt mentes az „Ezúttal Hende Csaba takarta ki Lomnicit” című cikkünk.

Az írásművel kapcsolatban leszögezte, hogy

1. Nem a katonanagycsaládosok rendezvénye volt a vasárnapi, hanem a Honvédelmi Minisztérium és a Klauzál Lions Klub által közösen támogatott rendezvény, amelyen a katonanagycsaládok gyermekeit és Klauzál Lions Klub által patronált gyerekeket köszöntötték.

2. A Klauzál Lions Klub régóta kiemelt partnere az általa vezetett szervezetnek, a rendezvényre pedig az egyesület elnöke Radnainé dr. Fogarasi Katalin hívta meg, mely hívásnak értelemszerűen eleget tett. Az ünnepségen pedig külön köszöntötte őt Hende Csaba miniszter.

3. Az eseményen olyan közismerten nem kormánypárti személyiségek is megjelentek, mint például Gurmai Zita (MSZP EP-képviselő), valamint Kovács Árpád (az ÁSZ volt elnöke), illetve Gyenes András (az ATV volt munkatársa).

4. Az általa vezetett Emberi Méltóság Tanácsának a felsoroltakon kívül (Buzánszky Jenő, Éger István, Mága Zoltán) olyan tagjai vannak még, mint a Nobel díjas Oláh György, vagy Sipőcz Ernő, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetségének elnöke.

Méltánylandónak tartjuk az egykori bírósági elnök kérését, ezért az alábbiakban szeretnénk közölni, hogy

1. Nem a katonanagycsaládosok rendezvénye volt a vasárnapi, hanem a Honvédelmi Minisztérium és a Klauzál Lions Klub által közösen támogatott rendezvény, amelyen a katonanagycsaládok gyermekeit és Klauzál Lions Klub által patronált gyerekeket köszöntötték.

2. A Klauzál Lions Klub régóta kiemelt partnere a Lomnici Zoltán által vezetett szervezetnek, a rendezvényre pedig az egyesület elnöke Radnainé dr. Fogarasi Katalin hívta meg, mely hívásnak értelemszerűen eleget tett. Az ünnepségen pedig külön köszöntötte őt Hende Csaba miniszter.

3. Az eseményen olyan közismerten nem kormánypárti személyiségek is megjelentek, mint például Gurmai Zita (MSZP EP-képviselő), valamint Kovács Árpád (az ÁSZ volt elnöke), illetve Gyenes András (az ATV volt munkatársa).

4. A Lomnici Zoltán által vezetett Emberi Méltóság Tanácsának a felsoroltakon kívül (Buzánszky Jenő, Éger István, Mága Zoltán) olyan tagjai vannak még, mint a Nobel díjas Oláh György, vagy Sipőcz Ernő, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetségének elnöke.

(További szolgálati közlenmény: Nyüzsi rovatunkat követheti a facebookon is, sőt, kifejezetten ajánljuk, hogy kövesse!)

Hozzászólások