© Túry Gergely

Viszont a média kíméletlenül legyilkolja a jellemüket, mindent megtesznek azért, hogy a közvélemény előtt a lehető legellenszenvesebb színben, gyűlöletes figuraként tűnjenek fel. Megutáltatják őket, mint a pestist, hogy rájuk se tudjanak nézni a választók, akármilyen programmal állnak is elő a soron következő választások előtt. A nyomtatott és az elektronikus sajtó bizonyos képviselői azon mesterkednek, hogy a számukat szaporítsák.

Társadalmunk két nagy, antagonisztikus táborra oszlik: Orbán-fóbiásokra és Gyurcsány-fóbiásokra. De már elő van készítve néhány „tartalékfóbia” is. Látható, hogy ha a kispadon ülők közül átvenné valaki bármelyikük helyét, néhány hét alatt jól felépített gyűlöletkampányt indítanának ellene. A karaktergyilkosok már becserkészték soron következő áldozataikat is.

Nem tudni, pontosan mikortól vált szalonképessé Magyarországon a politikai karaktergyilkosság, de az biztos, hogy a rendszerváltás utáni időszakban a pártok még nem éltek profi módon ezzel a módszerrel. Igaz, Horn Gyulát az 1994-es választások előtt megvádolták azzal, hogy pufajkás volt, és a forradalom után fizikailag is inzultált egy hazafit. Róla azonban kiderült, hogy maga sem emlékszik rá, pontosan ki rúgta ki a fogait, és egyébként is, kit érdekelt akkor már, mi történt a zűrzavaros időkben? Négy év múlva sem dívott még nálunk a karaktergyilkosság, főként azért, mert a győztes Orbán Viktor „tiszta múltú királyfiként” tűnhetett fel, sem neki, sem a pártjának nem volt még olyan szennyesnek nevezhető ügye, amellyel le lehetett volna járatni.

De ekkoriban maga a karaktergyilkosság fogalma sem volt még ismert, hiszen ez a fogalom a 2004-es amerikai elnökválasztási kampányban vált ismertté. A demokrata jelölt, John Kerry ellenében vetették be a republikánusok a csodafegyvert. Ennek lényege az volt, hogy kritikusai kampány során addig vizsgálták Kerry vietnami katonai pályafutását, míg találtak némi, egyébként nem jelentős eltérést nyilatkozatai és 1968-as és 1969-es szolgálatának eseményei között. Ettől kezdve már nem az volt a lényeges, hogy Kerry pontosan milyen minőségben szolgált a Mekong-deltában, hanem az, hogy nem mond igazat. Megbízhatatlan jellem, akire nem lehet rábízni az Egyesült Államok kormányzását. Nem számított, hogy ugyanabban az időben George Bush jórészt a hátországban dekkolt, s mellesleg alkoholproblémákkal küzdött, az volt a lényeg, hogy mindig igazat mond, és talpig becsületes ember, személyisége alkalmas arra, hogy kivezesse az országot az iraki háborúból. (Ahová persze ő maga vitte bele, manipulálva a közvéleményt)

1998 májusa után példátlan erejű támadások zúdultak Orbán Viktorra és pártjára. Elsősorban nem politikai jellegűek, bár ilyesmire is volt példa, amikor előhalásztak valami kétes, semmit nem bizonyító beszervező irományt katonai szolgálatának idejéből, a hetvenes évek végéről. Mindenekelőtt a családját és őt magát kezdték ki („bánya-„ és „szőlő- ügyek”), továbbá megpróbáltak diktátori ambíciókat rávetíteni kiegyensúlyozatlanként bemutatott személyiségére. A jól koreografált lejárató kampányban a bulvárlapok jártak az élen, rájuk hivatkozva azután mérvadó napi- és hetilapok folytatták a karaktergyilkosságot, anélkül, hogy meg kellett volna jelölniük a forrásaikat. Ezek végül több könyv terjedelművé duzzadtak, és a 2002-es és 2006-os választások előtt napvilágot is láttak. A karaktergyilkosság, mint módszer, el is érte célját, Orbán diabolizálását.

Ezekben az időszakokban figyelemre méltó kísérletek történtek más FIDESZ-es politikusok (elsősorban Kósa Lajos és Pokorni Zoltán) lejáratására is, ami a közvélemény erre fogékony részében erősítette azt az érzést, hogy „ezek mind ilyenek”. A hasonló ellentörekvések jóval gyengébb hatásfokúak voltak, s nem terjedtek ki az MSZP vezetőinek második vonalára. Gyurcsány Ferencről, mintha teflon borítaná az alakját, lepergett minden karaktergyilkos rágalom, sem a magánéletére, sem a politikai, sem pedig az üzleti pályafutását nem lehetett kétségbe vonni a 2006-os kampány során.

És ekkor, mint derült égből a villám, jött a máig tisztázatlan körülmények kiszivárgott ösződi beszéd, mely nem karaktergyilkosság volt, hanem karakteröngyilkosság. Egy politikust ismertünk meg, aki nemcsak a nyilvánosság előtt hazudott, de még azt sem vallotta be, hogy hazudott, hanem kiszivárgott, cinikus szavait „keserű igazságként” igyekezett bemutatni. De hiába voltak a 2006 őszi utcai zavargások, az Orbán-fóbia erősnek bizonyult a magyar közvéleményben, befolyása alatt tartotta a 2006-os választásokon győztes MSZP-SZDSZ koalíció híveit. Így azután körükben egy pillanatra sem merült fel, hogy Gyurcsányt lemondathatják tisztségéről, melyre saját bevallása szerint is „az igazság eltitkolásával” választották meg.

Kiszelly Zoltán politológus szerint napjainkra mind a két nagy párt vezetője, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is karaktergyilkosság áldozata lett, a két fél ledarálta, hiteltelenné tette egymást, ami az új vezetők iránti igényt vonja maga után. A politológus 2007 májusában tett nyilatkozata szerint ha a két versengő vezetőnek nem lesz új programja, végképp hiteltelenné válnak.

Úgy tűnik azonban, hogy már az új programok sem segítenek a legyilkolt politikai karaktereken. Orbán Viktor elővezette az „Erős Magyarország” című programmal 2007 decemberében, de úgy tűnik, hogy kevés visszhangot keltett vele. A közvélemény most mindenekelőtt arra kíváncsi, hogy a csődhelyzettel szembesülve milyen lépésekre szánja el magát Gyurcsány Ferenc. Milyen hatást kelt majd a közvéleményben az ország helyzetéről februárban elhangzó beszéde, mikor a szemek az államfő által visszaküldött egészségügyi törvényre tapadnak? Érdekel-e még valakit, hogy hány pontos programot vázol, és milyen jövőt vizionál a miniszterelnök? De milyen alternatívát kínálhat az egyik legyilkolt karakter a másikkal szemben?