Ha most a Jobbik propagandistáinak stílusában írnék, akkor Szegedi (Bornstein) Csanádról kellene szólnom. A továbbiakban nem ezt teszem, sőt Jonathan Swift nyomán konstruktív módon kívánok segíteni Csanádnak, aki származása miatt saját háza táján a média kereszttüzébe került. Bizonyára nyitott kaput döngetek, hiszen Novák Előd kijelentette, hogy van zsidó barátja, Szegedi Csanád – és ezzel egyértelműen állást foglalt a vérségi meghatározottság mellett. Konstruktivitásom jeleként nem kívánom vizsgálni, hogy mennyire reális az érintett azon állítása, amely szerint csak nemrégiben tudta meg a „hírt”, amely szerint anyai ágon minden felmenője „ortodox zsidó” származású.

Hiszen abszolút hihető a névetimológiával elmélyülten foglalkozó és abból publikáló történész végzettségű politikus szájából, hogy felmenőinek családnevei (Bornstein, Klein, Meisels, Graszmann) eszébe sem juttatták a zsidó származás lehetőségét, mint ahogyan az is több mint valószínű, hogy ma is élő nagymamája 1944-es auschwitzi utazásáról (ahová mint különböző jobbikos szakértőktől tudjuk, csak dolgozni vitték az embereket) éppen ezért soha egy szót sem mondott unokájának, akinek fel sem tűnt nagymamája csuklóján a sajátos számcsoport – meg hát Auschwizba nemcsak zsidókat vittek, hanem cigányokat is (igaz arányaiban keveset), Csanád tehát nem lehetett biztos a dolgában.

Javaslatom a Jobbik Magyarországért Mozgalom megújítására irányul. Most, ebben a történelmi helyzetben e nemzeti tömörülésnek származásra tekintet nélkül mindenkit össze kell fognia, aki a magyarság érdekeiért küzd. Választóvonal persze, hogy – mint ahogyan azt Vona Gábor is mondta – Jaffáról egy becsületes magyar embernek ne csak a narancs jusson eszébe. Az pedig fel sem merülhet, hogy Szegedi csupán az üdítőitalokra gondolna, ha ezt a szót meghallja…

Most, hogy elválik a vér a víztől, kiváló lehetőség kínálkozik arra, hogy a Jobbik (Kuruc.infós kommentekben mostanában: Rabbik) Magyarországért mozgalom helyére tegye a dolgokat. Származás szerint elkülönítve kellene tömörítenie azokat, akik felismerik a magyarság igaz érdekeit. Az értelmiség magyar származású kisebbségének védmozgalmaként valósíthatnák meg a Numerus Hungaricus programját, amely azonban az olyan „hasonultakról” sem feledkezik meg, mint Szegedi Csanád, akik átvették a magyar szív lüktetésének ritmusát. Bizonyára udvariasságból mondja most, hogy az magyar, aki magyar érdekekért dolgozik, illetve hogy a magyarság vállalást jelent. Másképp nem is lehet, hiszen elvtársai szinte egy alkalmat sem mulasztanak el arra, hogy kihangsúlyozzák, mennyire determinisztikus jelentősége van annak, hogy ki hová születik. Bizonyára ezért is árulják Szegedi Csanád művei mellett Dietrich Eckart A bolsevizmus története Mózestől Leninig (nevelő célú beszélgetésem Adolf Hitlerrel) című tudományos munkáját.

Annak érdekében, hogy a „hasonultak” is megtalálják a nemzeti táboron belüli helyüket, mindjárt négy Jobbik-tagozat megnyitása lenne ajánlatos. A Nemzethű Árjamagyarok Tömörülésébe a sváb, a Petőfi Táborba a szláv, a Paulus társaságba a kikeresztelkedett zsidó és az Izraelita Származású Nemzethű Zsidók szövetségébe a vallásukat megtartó zsidó származásúak, a Szittya Zsidók Közösségébe pedig az ősmagyar vallásra áttértek léphetnének be.

Ha valaki azt gondolja, hogy amit írok, csupán vicc, súlyosan téved. Komolyra fordítva a szót: 1938-ban az antifasiszta ellenálló vitéz Makay Miklós és a Mauthausenben mártírhalált halt felsőházi tag és 1919-es ellenforradalmár vitéz baráti Huszár Aladár  hozták létre a „Törzsökös Magyarok Tömörülése–Sárkányos Mozgalom” nevű szervezetet. amely az „értelmiség magyar származású kisebbségének” (!) védmozgalmaként definiálta magát. A Törzsökösök 1938. november 15-én alakultak meg és időszaki lapként Sárkány címmel folyóiratot is adtak ki. Politikai programjukban numerus clausus helyett „Numerus Hungaricust” követeltek, azaz a zsidó és az árja (értsd: nem „turáni magyar”) elemek párhuzamos korlátozását és a „fajmagyar” népesség pozitív diszkriminációját. A Sárkány visszatérő fordulata volt az „árjakérdés”, amelyet a zsidókérdéssel együtt, „emberségesen és méltányosan” kívántak megoldani. Emellett lapjukban közzétettek zsidó cégeknek szóló felhívásokat, hogy a felszabaduló állásokat ne „beszivárgó svábok és egyéb árják [hanem törzsökösök] foglalják el” és ehhez mindjárt névjegyzékeket is ajánlottak. Emellett kritikusan vizsgálták felül a Baross-szövetség kereskedői címjegyzékeit is és megállapították, hogy az ajánlott őskeresztény kereskedők túlnyomó többsége valójában „árja”. A törzsökösöknek azonban volt koncepciójuk a „hasonultak” azaz a „magyar lelkiséggel azonosult” zsidók és árják sorsára is.

„A svábság és zsidóság becsületes nemzethű rétegei maguk is szervezkednek (…) Akik már szívben magyarokká váltak, de nem lehetnek a sárkányosok tagjai a felvételi szabályok miatt – testvérszervezetekbe tömörülnek, s maguk közösítik ki soraikból a disszimiláltakat, az alkotmányellenes forradalmár elemeket.”

Makay és Huszár mozgalma és a „hasonultak” társaságai kezdeti felfutás után 1940-től elhaltak, de a törzsökösök továbbra is élénk náci- és nyilasellenes tevékenységet fejtettek ki. Hatásukat nem szabad lebecsülni, mivel a Sárkány példányszáma meglehetősen magas volt, a kezdeti 10 000 példányról egészen 25 000 darabra futott fel és csak a kormány sajtóintézkedései miatt kellett ezt követően csökkenteni a megjelenést. 1945-ben a Törzsökösök rövid időre ismét a nyilvánosság elé léphettek: a Magyar Nemzetben az összes magyarországi német kitelepítését követelték, majd néhány hónapon belül maguknak is menekülniük kellett a kommunista titkosrendőrség elől. Azóta eltelt 67 év – de ez ne tévesszen meg senkit: a probléma aktuálisabb, mint valaha, még akkor is, ha természetesen Makay és társai teljesen máshonnan jöttek és máshová is mentek, mint a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Ideológiájukban azonban van egy közös pont. Vagy talán nem tekinthető reprezentatívnak az a 372 komment, amely a magyarországi holokauszt-kutatás talán legaktívabb fórumán ehhez a kérdéshez szerda estig született, és amelyben a hozzászólók többsége hitet tett amellett, hogy a magyarság ütőerén csak olyan tartsa kezét, akinek származása alapján bizalom előlegezhető (igyekeztem most finomabban összefoglalni az ott megjelenteket)?

Felmerülnének még ötleteim arról, hogy a párt aktivistái hogyan tudnák politikai tőkére váltani a sajátos helyzetet: Lehet, hogy most fel fog bukkanni 1944 sajátos eseményeinek hiteles tanúja is? Vagy feltalálják a zsidótlanító-méregtelenítő szert? Utóbbiban biztos vagyok, hiszen az a párt, amely magát a magyar nemzeti érdek kizárólagos letéteményesének tartja, ilyen kérdésekre is megoldást fog találni. Az az interpretáció ugyanis, amely szerint a Jobbik is a „zsidók” kreálmánya, Szegedi Csanád személyének dacára kizárható.