Az első szerint a palesztinoktól és a csecsenektől egyaránt jogtalanul tagadják meg az önálló államot.
Csecsenföldnek valóban soha senki - nemhogy a nemzetközi közösség legitim szervezete, az ENSZ - nem kínált fel saját államot. Csecsenföldön a cári, majd a szovjet uralom után először 1993-ban tett kísérletet a függetlenség kikiáltására (az egyes feltételezések szerint később az oroszok által felrobbantott) Dzsohar Dudajev, a szovjet hadsereg egykori székesfehérvári reptérparancsnoka. Moszkva ennek leverésére indította az első csecsen háborút, amely 1994-től 1996-ig tartott, és Aszlan Maszhadov csecsen elnök elismerésével, de a köztársaság státuszának függőben hagyásával végződött.
A palesztinoknak, ha akarnák, 1948 óta lehetne saját országuk: az ENSZ 1947-ben osztotta két részre, egy arab és egy zsidó államra Palesztinát. A zsidók kikiáltották Izraelt, a palesztinok viszont megtámadták, sikertelen kísérletet téve arra, hogy eltöröljék a föld színéről. Harcukat, terrorcselekményekkel, azóta is ezért folytatják.
A második téveszme szerint mindkét nép a saját elnyomó állama (Oroszország, illetve Izrael) ellen folytat függetlenségi háborút.
Oroszország a fentiekből következően valóban klasszikus elnyomó szerepet tölt be Csecsenfölddel szemben, ám az orosz állam belső rendjét fenyegető terroristák elleni fellépésről beszél. Miután Maszhadov sikertelenül próbált úrrá lenni a Csecsenföldön eluralkodó káoszon - radikális iszlámista ellenkormány, emberrablások, Sámil Bászájev hadúr fellépése -, 1999-ben Moszkva újabb hadjáratot indított. Putyin közvetlen elnöki kormányzás alá rendelte Csecsenföldet, helytartónak Ahmed Kadirov muftit nevezte ki. "Körül vannak véve, azokat, akik a városban maradnak, terroristának és banditának tekintjük, tüzérséggel és légierõvel el fogjuk õket pusztítani" - szólt annak a röpcédulának a szövege, amelyet az orosz hadsereg szórt szét Groznij bombázása előtt.
Izrael, ugyancsak a fentiekből következően, önvédelmi, megelőző háborút folytat az öngyilkos merényletekkel harcoló palesztinok terrorhadjáratával szemben, ezt is állítva magáról. Az 1967-es, hatnapos arab-izraeli háborúban elfoglalta azokat az arab fennhatóság alatt álló területeket, ahonnan a támadások indultak ellene, 1973-ban pedig visszaverte a megsemmisítésére arab reguláris haderők által indított hadjáratot. Izrael a palesztin terroristák elleni küzdelem során soha nem vetette be teljes haderejét: a bombakészítõ műhelyek központjának, Dzseninnek a lerombolásakor 2002 tavaszán katonái háztól házig harcoltak, a hadsereg által követett politika szerint azért, hogy kevésbé kockáztassák a civilek életét.
A harmadik téveszme szerint a palesztinoknak van, a csecseneknek viszont nincs mérsékelt, tárgyalóképes vezetőjük, aki a szóban forgó nép képviseletében megállapodhat a velük szemben álló állammal.
Csecsenföldön 1996-ban a Jelcin-vezetés ilyennek ismerte el Aszlan Maszhadovot, akit a nemzetközi sajtó azóta is a mérsékelt, kompromisszumra hajló csecsen vezetőként tart számon. 1999-ben Putyin a háromszáz áldozatot követelő moszkvai házrobbantásokra és a Maszhadov ellenfele, Sámil Bászájev emberei által Dagesztánban elkövetett robbantásos merényletre hivatkozva küldött újból orosz csapatokat Csecsenföldre, ám bizonyítékokkal soha nem támasztotta alá, hogy a házrobbantások elkövetői csecsen terroristák lettek volna. Deklarálta viszont, hogy Oroszország a továbbiakban nem ismeri el Csecsenföld legitim vezetőjének Maszhadovot és kormányát, amely 1996-ban a haszavjurti megállapodással rögzítette Csecsenföld de facto függetlenségét. Mára pedig Maszhadov jobbkezének, Ahmed Zakajevnek az orosz hatóságok kérésére történt koppenhágai letartóztatása után maga Maszhadov lett a célpont: körözést adtak ki ellene, mert állítólag bizonyítékok vannak arra, hogy együttmûködött Bászájevvel a moszkvai színházi túszejtés elôkészítésében.
Izrael tárgyalópartnerként kezdettől Jasszer Arafatra van utalva, aki terrorista korában éppúgy nem állapodhatott meg a vele szóba állni sem hajlandó izraeli vezetőkkel, ahogyan Nobel-békedíjas palesztin elnökként sem volt képes erre. Jitzhak Rabin, Izrael később meggyilkolt miniszterelnöke Clinton amerikai elnök erős biztatására 1993-ban hajlandó volt a Fehér Ház kertjében kezet fogni a mindaddig terroristaként számon tartott Arafattal. A Palesztin Felszabadítási Szervezettel korábban titokban megkezdett oslói megállapodás pontjait csak az izraeli fél igyekezett betartani; végül Ehud Barak izraeli miniszterelnöknek a 2000-ben Camp Davidben tett, a palesztin követelések 95 százalékának eleget tevő ajánlatát Arafat visszautasította. Megindult az öngyilkos merényletek máig tartó kampánya, Izrael 2002 áprilisában az általa ezért felelősnek tartott Arafatot ismét a terrorizmust támogató, tárgyalópartnerként elfogadhatatlan személynek minősítette.
Az orosz-csecsen háború kronológiája (BBC, angolul)
Következik a megtorlás (The Economist, angolul)
Csecsen csapás (The Economist, angolul)
Zakejev, a csecsen kulcsfigura (BBC, angolul)
Ha kell, a klozetban (Magyar Narancs)
Orosz rulett (Magyar Narancs)
Az izraeli-palesztin háború kronológiája (BBC, angolul)
A védhetetlen védelme (Élet és Irodalom)
Az igazi palesztin tragédia (Magyar Hírlap)
Jelentés Dzseninről (Népszabadság)