Gilberto Gil, Brazília Grammy-díjas kultuszminisztere

Utolsó frissítés:

Ez éppen olyan, mintha Jamaicában Bob Marley, vagy az Államokban Bruce Springsteen lenne a kulturális tárca felelőse - kommentálta a New York Times a hírt, amely szerint Gilberto Gil énekes-dalszerző lett Brazília kulturális minisztere. A tropicalismo néven ismert zenei ellenkulturális irányzat meghatározó alakja, a gitárral forradalmat elindítani akaró Gil nagy utat tett meg a börtöntől a miniszteri bársonyszékig. És egyáltalán nem ülhet benne kényelmesen.

"Hétfőtől péntekig dolgozom mint miniszter, szombaton és vasárnap pedig fellépni megyek" - mondta Gil, aki afro-brazil gyökereit hansúlyozandó, a kormány bemutatkozásakor rastafrizurásan, fehér nadrágban és pólóban jelent meg. Gil nem gondolja, hogy zenészi pályáját fel kellene áldoznia a miniszterségért, már csak azért sem, mert "nem jön ki a miniszteri fizetésből" -  idézte őt a New York Times. 
Gil, mint mondta, "a kődobálóéból a betört üveg szerepére váltott". Bírálói szerint Luiz Inácio Lula da Silva elnök olyan személyt kért fel a szerdán hivatalba lépett új, baloldali brazil kormány kulturális miniszteri posztjára, akinek legfeljebb a politikai ellenállásban volt gyakorlata, a hivatalos politikacsinálásban, különösen a kormányzati munkában viszont újonc. Hívei hangoztatják, a hatvanéves, Zöld párti Gil szülőföldjén, Bahia államban látott már el közéleti funkciókat, dolgozott az ottani kulturális kormányzatban, s egy évtizede működteti környezetvédelmi alapítványát; ám ennél fontosabb, hogy ő az, amivé sok politikus hiába szeretne válni: nemzeti hős - a saját jogán.
A brazil zene legnagyobb hazai és nemzetközi sztárját a világ zeneipara is kitüntette: 1999-ben a Quanta Ao Vivo című lemezéért a legjobb world music albumnak járó Grammy-díjat kapta. A díj életművének és politikai kiállásának is szólhatott, hiszen a brazil zenei undegroundból érkezett Gil dalaival a polgárjogokért, a feketék jogaiért harcolt. 1969-ben szerzőtársával, Caetano Velosóval együtt hónapokat töltött a katonai junta börtönében, majd hároméves londoni emigrációba vonult. A tropicalismo néven ismert politikus zenei műfajt, amely a jazz, a brazil népzene és tánczene, a salsa, a samba, a bossanova elemeit keveri, ő hozta át Európába. Dolgozott együtt  a reggae nagy előadójával és producerével, Jimmy Cliffel, Bob Marley reggaezenekarával, a Wailers-szel, a Pink Floyddal és a Yes-szel.
Gil miniszteri debütálása a kulturális életben sem tetszik mindenkinek. A jobboldalt kezdettől magára haragította, amikor a hatvanas évek végén uralmon lévő katonai diktatúrával szemben a tropicalismo a korlátlan személyes szabadságot, a drogok és a szex iránti megengedő attitűdöt hirdette.  De a brazil baloldal sem feltétlen híve Gilnek, a zenei forradalmárnak: ő mindig is távol tartotta magát Dél-Amerika radikális marxista forradalmáraitól, akik nem kedvelték elkötelezettségét az általuk az imperializmus manifesztációjának tartott nyugati rock and roll és a pánafrikanizmus iránt. Az elnök tanácsadói és a baloldal politikusai között is akadnak, akik szerencsétlen választásnak tarják Gilt, s baloldali művészek máris újságcikkekben sürgetik lemondását, mondván, nem elég széles látókörű, nem eléggé felelős személy a miniszteri poszthoz.
 
"Meg kell szabadulnunk attól az elképzeléstől, hogy a kulturális miniszter csinálja a kultúrát" - jelentette ki Gil, aki szerint "a miniszter csak a feltételeket teremti meg, amelyek között  a kulturális élet működni képes. Csak közvetítő azok között, akik csinálják, illetve akik fogyasztják a kultúrát".