Két izraeli rajtaütésben tíz palesztin halt meg Ciszjordániában

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Tíz palesztin halt meg Ciszjordániában az izraeli hadsereg két rajtaütése következtében.

Az egyik rajtaütést pénteken hajnalban, a Dzsenín közelében lévő menekülttáborban hajtották végre az izraeliek. Az akció közben megölték az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges szervezet öt tagját, valamint az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű, a Fatah-hoz közelálló fegyveres csoport egyik aktivistáját. A palesztinok cáfolták a hatodik halottat, szerintük egy személy csak megsebesült. Az izraeliek közölték, hogy a támadás során M-16-os és Kalasnyikov fegyvereket találtak a palesztinok rejtekhelyéül szolgáló épületben.
Egy másik izraeli egység öt palesztinnal, köztük három Hamász-aktivistával végzett csütörtökön késő este, szintén a Dzsenín közelében lévő Tammunban. Az izraeliek ide is rejtőzködő palesztinok után kutatva nyomultak be.
Az újabb palesztin áldozatokkal 3085-re emelkedett az Intifáda kezdete, vagyis 2000 szeptembere óta az összecsapások és merényletek áldozatainak száma. Az AFP francia hírügynökség szerint 2311 palesztin és 717 izraeli halottja volt az erőszakos cselekményeknek. (MTI)