Egy korábbi, a brit BBC-nek adott interjújában Csalabi jelentős szerepet követelt az iraki ellenzéki csoportoknak az ország jövőjének alakításában, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy ő maga nem törekszik politikai tisztségre. Legfontosabb célkitűzésének azt nevezte, hogy hazatérése után segítse a társadalom újjáépítését. Az INC vezetőjét az amerikai sajtó tudomása szerint mindenekelőtt a Pentagon támogatja, a washingtoni külügyminisztérium azonban ellenzi politikai szerepvállalását. Egyes értesülések szerint hazai támogatottsága elég csekély.
Ahmed Csalabi vasárnap este a CNN-nek adott nyilatkozatában bejelentette, hogy nem lesz jelen azon a tanácskozáson, amelyet kedden rendeznek az emigráns és hazai ellenzéki csoportok részvételével az Irak déli részén fekvő Násziríja városában, bár az INC azért elküldi képviselőjét az ország jövőjével foglalkozó tanácskozásra. Csalabi a lemondás okát nem közölte, csupán annyit mondott: a tanácskozást az Egyesült Államok kezdeményezte, hogy ismertesse elképzeléseit az iraki átmeneti kormányra vonatkozóan. A keddi násziríjai tanácskozás az első azoknak a találkozóknak a sorában, amelyeket a széles egyetértésen alapuló átmeneti kormány felállítása érdekében terveznek. A részvevők számával kapcsolatban ellentétes értesülések láttak napvilágot, a létszám negyven és száz között mozoghat. (MTI)