Van a szíriai-amerikai kapcsolatoknak egy olyan aspektusa, amelyet mindeddig nem az ellenségeskedés, hanem az együttműködés jellemzett: ez pedig éppen a - Bush-kormányzat kedvenc jelszavát adó - terrorizmus elleni harc. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően intenzívvé vált a két ország titkosszolgálatai közötti együttműködés. A szíriaiak fontos információkat szolgáltattak ki az amerikai társszolgálatoknak a terrortámadások feltételezett elkövetőinek, például az egyiptomi Mohamed Attának a tevékenységéről, valamint az al-Kaida hálózatról. A szíriai segítőkészséget Tony Blair brit miniszterelnök is honorálta, amikor tavaly vendégül látta Asszadot Nagy-Britanniában. Sőt, arra utaló jelek is vannak, hogy az amerikai és szír titkosszolgálatok az Irak elleni háborút megelőző hetekben is együttműködtek.
Szaddám Huszein bukását követően Washington figyelme és haragja mégis Szíria felé fordult; az Irakkal szomszédos állam már jóval az iraki háború előtt csípte a szemét a Bush-kormányzat egynémely tagjának, akik szívesen látták volna az országot a "gonosz tengelyében", Észak-Korea, Irak és Irán társaságában. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter még az iraki háború alatt azzal vádolta Damaszkuszt, hogy fegyverekkel támogatja Irakot, később pedig azzal, hogy több magasrangú iraki vezető ott talált menedéket. Erre George W. Bush azzal licitált rá, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van róla, Szíria tömegpusztító fegyvereket birtokol. A CIA értesülései szerint az ország jelentős mennyiségű harci gázt, szarint halmozott fel, s még mérgezőbb ideggázok gyártását is tervezi.
Szíria kormánya a feszültség csúcspontján "izraeli érdekeket szolgáló alaptalan vádaskodásként" utasította el az amerikai vezetők állításait, és - noha vezetői eddig nem írtak alá olyan nemzetközi egyezményt, amely tiltaná a vegyi fegyverek tartását, előállítását - sürgősen kezdeményezte egy olyan ENSZ-határozat megalkotását, amely "az egész Közel-Keleten betiltaná" a vegyi fegyverek birtoklását. A damaszkuszi kormány az amerikai vádakat cáfolva felszólította az "arab nemzetet", hogy szálljon szembe az "izraeli agresszióval, amelynek célja a térség erőforrásainak megkaparintása, a palesztin nép megfosztása attól a jogától, hogy felszabadítsa hazáját és létrehozza önálló államát Jeruzsálemmel mint fővárossal". A Bush-kormányzat héjáihoz képest mérsékeltnek számító Colin Powell amerikai miniszterelnök még aznap bejelentette: az Egyesült Államoknak vannak aggodalmai Szíria és Irán politikája miatt, de nem tervezi a két ország megtámadását; nincs lista olyan országokról sem, amelyeket meg akarna támadni.
Az amerikai konzervatívok Szíriával szembeni ellenszenvének ismeretében a szíriai vezetés tagjai kezdettől fogva ellenezték és "agresszióként" értékelték az Irak ellen indított háborút. Félelmüket nem titkolták: a szíriai elnök egy libanoni újságnak kifejtette, országa "bizonyos kockázatoknak" van kitéve az amerikaiak iraki intervenciója miatt. Bassár el-Asszad - aki a háború ideje alatt nem habozott leszögezni: az arabok ellene vannak, hogy az amerikaiak a "saját ízlésük szerint rendezzék át a térséget" - egy kölcsönös védelmen alapuló arab paktum megalkotását szorgalmazza. A szír elnök arab ellenállásra buzdító kijelentései erősen hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai és brit csapatoknak nemcsak az iraki hadsereggel és milíciával, hanem az Irakba utazó arab (köztük szíriai) önkéntesekkel is fel kellett venniük a harcot. A háború ideje alatt Szíria 90 éves főmuftija, Ahmed Kiftaro a világ mohamedánjait arra szólította fel, hajtsanak végre öngyilkos merényleteket amerikaiak ellen, márpedig ezt nem tehette volna a kormányzat előzetes jóváhagyása nélkül.
Washington és Damaszkusz kapcsolatát az iraki fejleményektől függetlenül is számos tényező zavarja. Az Egyesült Államok rossz szemmel nézi Libanon határozatlan időtartamú szíriai megszállását, valamint azt, hogy Damaszkusz a libanoni Hezbollahot és más törvényen kívüli palesztin csoportokat támogat. A sérelmi listán múltbéli események is vannak: 1982-ben Bejrútban egy öngyilkos terrorista akció következtében 241 amerikai katona meghalt; Washington feltételezése szerint Damaszkusz részt vett a merénylet megszervezésében.
Kérdéses, az iraki háború körüli fejlemények hatására nem lanyhul-e majd Szíria közreműködése a terrorizmus elleni harcban, és az is, milyen mértékben húzhatja keresztül Damaszkusz az Egyesült Államok közel-keleti számításait. Az iraki konfliktusból győztesként kikerülő amerikaiak kapcsolata a szomszédos Szíriával nem lesz egyszerű, ráadásul az izraeli-palesztin konfliktus békés rendezéséhez is szükség van Damaszkusz jóváhagyására. Szíria elszigetelése sem járható út, mivel az ország nagyon jó politikai és gazdasági kapcsolatokat tart fent Oroszországgal, Kínával és az Európai Unió több tagállamával, köztük Franciaországgal. Washingtonnak annyiban mindenesetre sikerült kényelmetlen helyzetbe hoznia Bassár el-Asszadot, hogy Irak ideiglenes amerikai kormányzásával Szíriát már három barátságtalan szomszéd veszi körül: az amerikaiak keleten, a törökök északon és az izraeliek délen.
Szaddám Huszein bukását követően Washington figyelme és haragja mégis Szíria felé fordult; az Irakkal szomszédos állam már jóval az iraki háború előtt csípte a szemét a Bush-kormányzat egynémely tagjának, akik szívesen látták volna az országot a "gonosz tengelyében", Észak-Korea, Irak és Irán társaságában. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter még az iraki háború alatt azzal vádolta Damaszkuszt, hogy fegyverekkel támogatja Irakot, később pedig azzal, hogy több magasrangú iraki vezető ott talált menedéket. Erre George W. Bush azzal licitált rá, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van róla, Szíria tömegpusztító fegyvereket birtokol. A CIA értesülései szerint az ország jelentős mennyiségű harci gázt, szarint halmozott fel, s még mérgezőbb ideggázok gyártását is tervezi.
Szíria kormánya a feszültség csúcspontján "izraeli érdekeket szolgáló alaptalan vádaskodásként" utasította el az amerikai vezetők állításait, és - noha vezetői eddig nem írtak alá olyan nemzetközi egyezményt, amely tiltaná a vegyi fegyverek tartását, előállítását - sürgősen kezdeményezte egy olyan ENSZ-határozat megalkotását, amely "az egész Közel-Keleten betiltaná" a vegyi fegyverek birtoklását. A damaszkuszi kormány az amerikai vádakat cáfolva felszólította az "arab nemzetet", hogy szálljon szembe az "izraeli agresszióval, amelynek célja a térség erőforrásainak megkaparintása, a palesztin nép megfosztása attól a jogától, hogy felszabadítsa hazáját és létrehozza önálló államát Jeruzsálemmel mint fővárossal". A Bush-kormányzat héjáihoz képest mérsékeltnek számító Colin Powell amerikai miniszterelnök még aznap bejelentette: az Egyesült Államoknak vannak aggodalmai Szíria és Irán politikája miatt, de nem tervezi a két ország megtámadását; nincs lista olyan országokról sem, amelyeket meg akarna támadni.
Az amerikai konzervatívok Szíriával szembeni ellenszenvének ismeretében a szíriai vezetés tagjai kezdettől fogva ellenezték és "agresszióként" értékelték az Irak ellen indított háborút. Félelmüket nem titkolták: a szíriai elnök egy libanoni újságnak kifejtette, országa "bizonyos kockázatoknak" van kitéve az amerikaiak iraki intervenciója miatt. Bassár el-Asszad - aki a háború ideje alatt nem habozott leszögezni: az arabok ellene vannak, hogy az amerikaiak a "saját ízlésük szerint rendezzék át a térséget" - egy kölcsönös védelmen alapuló arab paktum megalkotását szorgalmazza. A szír elnök arab ellenállásra buzdító kijelentései erősen hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai és brit csapatoknak nemcsak az iraki hadsereggel és milíciával, hanem az Irakba utazó arab (köztük szíriai) önkéntesekkel is fel kellett venniük a harcot. A háború ideje alatt Szíria 90 éves főmuftija, Ahmed Kiftaro a világ mohamedánjait arra szólította fel, hajtsanak végre öngyilkos merényleteket amerikaiak ellen, márpedig ezt nem tehette volna a kormányzat előzetes jóváhagyása nélkül.
Washington és Damaszkusz kapcsolatát az iraki fejleményektől függetlenül is számos tényező zavarja. Az Egyesült Államok rossz szemmel nézi Libanon határozatlan időtartamú szíriai megszállását, valamint azt, hogy Damaszkusz a libanoni Hezbollahot és más törvényen kívüli palesztin csoportokat támogat. A sérelmi listán múltbéli események is vannak: 1982-ben Bejrútban egy öngyilkos terrorista akció következtében 241 amerikai katona meghalt; Washington feltételezése szerint Damaszkusz részt vett a merénylet megszervezésében.
Kérdéses, az iraki háború körüli fejlemények hatására nem lanyhul-e majd Szíria közreműködése a terrorizmus elleni harcban, és az is, milyen mértékben húzhatja keresztül Damaszkusz az Egyesült Államok közel-keleti számításait. Az iraki konfliktusból győztesként kikerülő amerikaiak kapcsolata a szomszédos Szíriával nem lesz egyszerű, ráadásul az izraeli-palesztin konfliktus békés rendezéséhez is szükség van Damaszkusz jóváhagyására. Szíria elszigetelése sem járható út, mivel az ország nagyon jó politikai és gazdasági kapcsolatokat tart fent Oroszországgal, Kínával és az Európai Unió több tagállamával, köztük Franciaországgal. Washingtonnak annyiban mindenesetre sikerült kényelmetlen helyzetbe hoznia Bassár el-Asszadot, hogy Irak ideiglenes amerikai kormányzásával Szíriát már három barátságtalan szomszéd veszi körül: az amerikaiak keleten, a törökök északon és az izraeliek délen.