Talán még Washingtonban is hallották azoknak a német vállalatvezetőknek a megkönnyebbült sóhaját, akiknek tengerentúli érdekeltségei az iraki beavatkozás körüli vita keltette mosolyszünet - egyes kommentárok szerint "minihidegháború" - miatt kedvezőtlen helyzetbe kerültek az Egyesült Államokban. A sóhajra az okot Colin Powell amerikai külügyminiszter berlini látogatása szolgáltatta: a májusi Schröder-Powell találkozó tavaly november óta a legmagasabb szintű volt a két ország között. Az európai körúton tartózkodó Powell akkor egy, a ZDF televíziónak adott interjújában reményét fejezte ki, hogy hamarosan elkezdődhet "az ellentétek áthidalása". Német kommentátorok egyöntetű vélekedése szerint azonban a német-amerikai politikai kapcsolatokban keletkezett károk kijavítása hosszabb időt vesz igénybe. Berlin például - azon kívül, hogy ma is úgy véli: az Egyesült Államok a békés megoldás összes lehetőségének kimerítése nélkül üzent hadat a közel-keleti országnak - kifogásolja az amerikaiak elképzeléseit a háború utáni iraki rendezésről is, és továbbra sem hajlandó katonákat küldeni az ottani békefenntartó alakulatokba.
"Náci autók" a jenkik földjén
Nem elég egyetlen Powell-Schröder kézfogó Németország tengerentúli arculatának javításához sem: Harriet Mouchly-Weiss nemzeti imázst vizsgáló szakértő szerint a "német márka értéke" az Egyesült Államokban történelmi mélypont felé közelít. A neve ellenére az utóbbi években a globális arculatépítéssel próbálkozó Deutsche Bank egy közelmúltban elkészített tanulmánya rámutat: a berlini fal lebontása továbbra is az utolsó olyan pozitív esemény, ami az amerikaiak többségének Németország említése kapcsán beugrik, ám még ennél is gyakrabban jut eszébe az átlag amerikainak a második világháború és a holokauszt. Mouchly-Weiss szerint ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy az amerikai tankönyvekben Németország többnyire még mindig csak a holokauszttal összefüggésben fordul elő. Nem segítik a németek tengerentúli megítélését legendásan jó minőségű autóik sem; az imázsszakértő szerint e gépjárművek német eredete csupán az azokat használó, szűk felső réteg számára jelent többletértéket. Mouchly-Weiss szerint az amerikai piacra termelő német cégek állandó dilemmája, hogy árucikkeiken - a kedvezőtlen általánosításokat elkerülendő - feltűnően vagy csupán apró betűkkel tüntessék-e fel a származási országot.
Romló kép a tengerentúlon
A német politika és közvélemény háború-, s tengerentúli vélemények szerint Amerika-ellenessége csak tovább rontott Németország megítélésén. Az amerikaiak – kivált az ottani konzervatívok – értelmezésében Berlin annak az országnak fordított hátat, amely - azon túl, hogy "megtanította a németeket a demokrácia nyelvén beszélni" – újjáépítette az európai országot a világháborút követően. Egy 2003. áprilisi tanulmány szerint Németországot – a korábbi, Nagy-Britannia mögött második helyet érő 27 százalék helyett – már csak a megkérdezettek 11 százaléka tartotta az Egyesült Államok legfontosabb partnerének; ugyane felmérésben Franciaország 22 százalékról 9 százalékra esett vissza, Spanyolország pedig 5 százalékról 10 százalékra emelkedett. A korábbi 41 százalék helyett áprilisban már csak az megkérdezettek 28 százalékának voltak többnyire jó szavai a németekről, az amerikai-német kapcsolatokat pedig átlagosan 35 százaléknyian gondolták rossznak.
A németek új barátai
A nemrégiben napvilágra hozott felmérések kevés kedvező változást hoztak a németek számára. Kivételt ez alól talán csak egy aprócska demográfiai érdekesség jelentett: a 35 éven aluli amerikaiak egy része a többségtől eltérően pozitívnak találta a németek háborúellenes, környezetvédő magatartását. Mouchly-Weiss szerint e réteg szimpátiája még sokat érhet a jövőben: egy-két év múlva ezek az emberek könnyen döntéshozó pozícióba kerülhetnek országukban.
Adok-kapok
A kormányszinten háborúpárti amerikaiaknak és briteknek sincs könnyű dolguk, ha Európa "pacifista régióiba" látogatnak: az iraki háború óta e kontinensen is egyre több olyan eset fordul elő, amikor teljesen ártatlan turisták, üzletemberek, művészek kerültek kényelmetlen helyzetbe kabinetjük külpolitikája miatt. Legutoljára a rigai eurovíziós dalfesztivált követően kiáltottak összeesküvést brit újságírók, miután az előzőleg esélyesnek kikiáltott Jemini nevű énekes duó - a brit együttesek eddigi eurovíziós fellépéseinek történetében példátlan módon - nulla ponttal az utolsó helyre szorult a hétvégi megméretésen. "A szavazásban nagyon sok volt a politika ... Irak után nem volt sok esélyünk a pontszerzésre" - értékelte az eredményt Terry Wogan, a BBC tévé veterán dalfesztivál-kommentátora. A Daily Telegraph szerint ugyanakkor a brit zsűri sem maradt adósa az iraki háborút ellenző országoknak: nem kapott pontot a britektől sem Oroszország, sem Franciaország. A lap mindazonáltal nem zárja ki, hogy a brit énekesek "lenullázása" mögött a Jemini "valóban borzalmas" rigai mutatványa áll. Ha az ítészeket döntésük meghozatalakor inkább ez utóbbi mozgatta, a diszkrimináció - érdekes módon - még jól is jött a brit együttesnek; a kudarcot mindig könnyebb elviselni, ha van mire fogni.
"Náci autók" a jenkik földjén
Nem elég egyetlen Powell-Schröder kézfogó Németország tengerentúli arculatának javításához sem: Harriet Mouchly-Weiss nemzeti imázst vizsgáló szakértő szerint a "német márka értéke" az Egyesült Államokban történelmi mélypont felé közelít. A neve ellenére az utóbbi években a globális arculatépítéssel próbálkozó Deutsche Bank egy közelmúltban elkészített tanulmánya rámutat: a berlini fal lebontása továbbra is az utolsó olyan pozitív esemény, ami az amerikaiak többségének Németország említése kapcsán beugrik, ám még ennél is gyakrabban jut eszébe az átlag amerikainak a második világháború és a holokauszt. Mouchly-Weiss szerint ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy az amerikai tankönyvekben Németország többnyire még mindig csak a holokauszttal összefüggésben fordul elő. Nem segítik a németek tengerentúli megítélését legendásan jó minőségű autóik sem; az imázsszakértő szerint e gépjárművek német eredete csupán az azokat használó, szűk felső réteg számára jelent többletértéket. Mouchly-Weiss szerint az amerikai piacra termelő német cégek állandó dilemmája, hogy árucikkeiken - a kedvezőtlen általánosításokat elkerülendő - feltűnően vagy csupán apró betűkkel tüntessék-e fel a származási országot.
Romló kép a tengerentúlon
A német politika és közvélemény háború-, s tengerentúli vélemények szerint Amerika-ellenessége csak tovább rontott Németország megítélésén. Az amerikaiak – kivált az ottani konzervatívok – értelmezésében Berlin annak az országnak fordított hátat, amely - azon túl, hogy "megtanította a németeket a demokrácia nyelvén beszélni" – újjáépítette az európai országot a világháborút követően. Egy 2003. áprilisi tanulmány szerint Németországot – a korábbi, Nagy-Britannia mögött második helyet érő 27 százalék helyett – már csak a megkérdezettek 11 százaléka tartotta az Egyesült Államok legfontosabb partnerének; ugyane felmérésben Franciaország 22 százalékról 9 százalékra esett vissza, Spanyolország pedig 5 százalékról 10 százalékra emelkedett. A korábbi 41 százalék helyett áprilisban már csak az megkérdezettek 28 százalékának voltak többnyire jó szavai a németekről, az amerikai-német kapcsolatokat pedig átlagosan 35 százaléknyian gondolták rossznak.
A németek új barátai
A nemrégiben napvilágra hozott felmérések kevés kedvező változást hoztak a németek számára. Kivételt ez alól talán csak egy aprócska demográfiai érdekesség jelentett: a 35 éven aluli amerikaiak egy része a többségtől eltérően pozitívnak találta a németek háborúellenes, környezetvédő magatartását. Mouchly-Weiss szerint e réteg szimpátiája még sokat érhet a jövőben: egy-két év múlva ezek az emberek könnyen döntéshozó pozícióba kerülhetnek országukban.
Adok-kapok
A kormányszinten háborúpárti amerikaiaknak és briteknek sincs könnyű dolguk, ha Európa "pacifista régióiba" látogatnak: az iraki háború óta e kontinensen is egyre több olyan eset fordul elő, amikor teljesen ártatlan turisták, üzletemberek, művészek kerültek kényelmetlen helyzetbe kabinetjük külpolitikája miatt. Legutoljára a rigai eurovíziós dalfesztivált követően kiáltottak összeesküvést brit újságírók, miután az előzőleg esélyesnek kikiáltott Jemini nevű énekes duó - a brit együttesek eddigi eurovíziós fellépéseinek történetében példátlan módon - nulla ponttal az utolsó helyre szorult a hétvégi megméretésen. "A szavazásban nagyon sok volt a politika ... Irak után nem volt sok esélyünk a pontszerzésre" - értékelte az eredményt Terry Wogan, a BBC tévé veterán dalfesztivál-kommentátora. A Daily Telegraph szerint ugyanakkor a brit zsűri sem maradt adósa az iraki háborút ellenző országoknak: nem kapott pontot a britektől sem Oroszország, sem Franciaország. A lap mindazonáltal nem zárja ki, hogy a brit énekesek "lenullázása" mögött a Jemini "valóban borzalmas" rigai mutatványa áll. Ha az ítészeket döntésük meghozatalakor inkább ez utóbbi mozgatta, a diszkrimináció - érdekes módon - még jól is jött a brit együttesnek; a kudarcot mindig könnyebb elviselni, ha van mire fogni.