A 33 éves informatikus Afganisztánban kapott kiképzést, és ő választotta ki az al-Kaida terrorszervezettel is kapcsolatot tartó Dzsemáa Iszlámija szélsőséges iszlám szervezetnek tulajdonított merényletek célpontjait Bali szigetén: egy éttermet, egy diszkót és a denpasari amerikai konzulátust. A pert szigorú biztonsági intézkedések közepette tartják Bali legnagyobb városában, Denpasarban. A 43 oldalas vádirat szerint Samudrát összeesküvésért, valamint tömeges méretekben halált okozó, előre kitervelt terrorcselekmény megszervezéséért és végrehajtásáért vonják felelősségre. A férfi nem tagadott egyetlen vádpontot sem. Az Amerika-gyűlöletéről hírhedt Samudra újságíróknak azt mondta, hogy azért választotta a Kuta Beach kedvelt üdülőhelyeken lévő éttermet és diszkót, mert minél több amerikait akart megölni. Elképzelését nem igazolták a tények, a több mint 200 áldozat fele ausztrál volt, az amerikai halottak száma összesen hétre rúgott.
Samudra a második vádlott, aki bíróság elé került az indonéz turistaparadicsomban tavaly október 12-én elkövetett pokolgépes terrorakciók miatt. Az első vádlottat - a 40 éves Amrozi nevű indonéz állampolgárt - május 12-én állították bíróság elé, szintén Denpasarban. Őt bűnrészességgel vádolják: azt róják terhére, hogy vegyi anyagokat szerzett be a pokolgépekhez, és egy gépkocsit is a terroristák rendelkezésére bocsátott. Ha bizonyítottnak találják a vádat, rá is halálbüntetés várhat. A következő hónapokban még mintegy harminc gyanúsított kerül a vádlottak padjára. (MTI)