Teheránban szerda éjjel a tömeg ezúttal nem a szokásos helyszínen, az egyetemi központban, hanem egy másik városrészben verődött össze. A tüntetők többsége most sem szállt ki autójából, attól tartva, hogy ezzel a jelenlevő rendfenntartó erők, illetve szélsőséges muzulmán milicisták atrocitásainak tennék ki magukat. A rendőrök több környező utat lezártak. Az autós tüntetők a kormányzat elleni tiltakozásuk jeléül dudálásba kezdtek, és jelentős közlekedési dugókat okoztak. (MTI)
Újabb iráni nő gyújtotta fel magát Londonban
Utolsó frissítés:
Két napon belül a második iráni tüntető gyújtotta fel magát Franciaország londoni nagykövetsége előtt, ahol az iráni ellenzékiekkel szembeni párizsi rendőri fellépés miatt zajlik napok óta folyamatos tiltakozó demonstráció. Közben Iránban teherániak ezrei ültek ismét gépkocsikba, és hajtottak szerda éjszaka az iráni főváros egyik negyedébe, hogy így összegyűlve fejezzék ki elégedetlenségüket az ország vezetésével szemben.