A mérsékelten megbízható bulvárlap állítása szerint a tanácskozáson megvitatott forgatókönyv Koszovó függetlenségének kivívását 2005-re, az egyharmad részben albánok lakta Macedónia föderalizációját 2007-re, az albánlakta területek – köztük az uniós tag Görögország északi és Szerbia déli körzeteinek – EU-mintára történő egyesítését pedig 2010-re irányozza elő. A Nedeljni Telegraf fényképekkel hitelesíteni kívánt cikke szerint az Amerikai Albánok Polgári Ligája (Albanian American Civic League - AACL) által rendezett tanácskozásra meghívott amerikai kongresszusi képviselők feladata főként a jelen pillanatban Koszovó függetlenségéről hallani sem akaró amerikai álláspont enyhítése, és az önállósodáshoz szükséges anyagi háttér előteremtése lenne. A lobbisták szerint Jugoszlávia tavalyi, hivatalos megszűnésével a végső jogi akadály is elhárult az egykori autonóm tartomány függetlensége elől, a további bizonytalan helyzet pedig nemcsak Koszovó, hanem az egész Balkán biztonságát veszélyezteti.
Az AACL-t 1989-ben alapította amerikai albánok egy csoportja Joseph DioGuardi egykori kongresszusi képviselő vezetésével; a liga honlapja szerint ez az egyetlen hivatalosan bejegyzett washingtoni albán lobbicsoport. Az AACL célja az Albániában, Koszovóban, Macedónia nyugati, Montenegró délkeleti és Szerbia déli, valamint Görögország északi részén (Chameria) élő, több mint 7 milliónyi albán nemzetiségű lakos emberi jogainak védelme és a "megosztott nemzet ügyének előmozdítása". A liga 400 ezer amerikai albán képviseletében mindent megtesz annak érdekében, hogy "véget vessen az albánok szláv államok általi elnyomásának". A Nedeljni Telegraf információ szerint az albán-ügy támogatásáért Joseph DioGuardi és felesége évi 350 ezer, Tom Lantos 100 ezer, Benjamin Gillman kongresszusi tag pedig 20 ezer dollárt kap.
A Koszovó függetlensége érdekében összehívott tanácskozás albán részről valós igényeket tükröz. A Soros-alapítvány megrendelésére elkészített felmérés szerint az 1999-es NATO-beavatkozás óta ENSZ-védnökség alatt álló, többségében albánok lakta szerb tartomány lakosságának 85,9 százaléka támogatja Koszovó függetlenségét. A közelmúltban egyébként Soros György is járt Belgrádban és Pristinában, és mindkét helyen nyilvánvalóvá tette házigazdái előtt: a történtek után elkerülhetetlen Koszovó függetlensége. Soros szerint Szerbia beletörődése déli tartományának elvesztésébe minden bizonnyal nagyot lendítene az ország uniós integrációján, amely a múlt heti, görögországi EU-csúcsértekezletet követően minden eddiginél kézzelfoghatóbbá vált. Belgrádi lapkommentárok azonban megjegyzik: a szerb kultúra bölcséjének tekintett Koszovó önkéntes és végleges feladása politikai öngyilkossággal érne fel bármelyik politikai erő részére. Egy ilyen lépésre, mutatnak rá a lapok, még a szerb politikusok közül leginkább pragmatikusnak tartott, a közelmúltban meggyilkolt egykori miniszterelnök, Zoran Gyingyics sem vállalkozott volna, sőt maga Gyingyics volt az, aki halála előtt nem sokkal minden addiginál átfogóbb offenzívát indított a Koszovó feletti szerb ellenőrzés visszaszerzésére. Vojiszlav Kostunica volt jugoszláv elnök sem támogatja Koszovó elszakadását; a HVG-nek adott interjújában elmondta, a tartomány függetlenné nyilvánítása tragikus következményekkel járna a szomszédos államokban, elsősorban Macedóniában.
Szerb részről a kulcsszó mégis az uniós tagság lehet. Az EU hétvégi csúcsértekezletén "megkerülhetetlenül" megerősítették Szerbia-Montenegró belépési szándékait - elemzők szerint a legkorábbi felvételi időpont 2010 lehet -, cserébe a szerb kormány ígéretet tett arra: júliusban több év után először párbeszédet kezd Koszovó vezetőivel. Megfigyelők egyelőre távolságtartással kezelik a felek tárgyalási szándékának komolyságát, rámutatva: Szalonikiben még jelképes találkozásra sem került sor a belgrádi és a koszovói ENSZ-misszió, az UNMIK küldöttségének tagjaiként részt vevő pristinai vezetők között. A koszovói válság megoldására egyébként az uniónak sincs konkrét rendezési terve, az EU vezetői a görögországi csúcson újfent csak azt hangoztatták: a tartomány státuszáról addig továbbra sem lehet szó, amíg Koszovó el nem éri a demokratizálódás megfelelő szintjét.
Az AACL-t 1989-ben alapította amerikai albánok egy csoportja Joseph DioGuardi egykori kongresszusi képviselő vezetésével; a liga honlapja szerint ez az egyetlen hivatalosan bejegyzett washingtoni albán lobbicsoport. Az AACL célja az Albániában, Koszovóban, Macedónia nyugati, Montenegró délkeleti és Szerbia déli, valamint Görögország északi részén (Chameria) élő, több mint 7 milliónyi albán nemzetiségű lakos emberi jogainak védelme és a "megosztott nemzet ügyének előmozdítása". A liga 400 ezer amerikai albán képviseletében mindent megtesz annak érdekében, hogy "véget vessen az albánok szláv államok általi elnyomásának". A Nedeljni Telegraf információ szerint az albán-ügy támogatásáért Joseph DioGuardi és felesége évi 350 ezer, Tom Lantos 100 ezer, Benjamin Gillman kongresszusi tag pedig 20 ezer dollárt kap.
A Koszovó függetlensége érdekében összehívott tanácskozás albán részről valós igényeket tükröz. A Soros-alapítvány megrendelésére elkészített felmérés szerint az 1999-es NATO-beavatkozás óta ENSZ-védnökség alatt álló, többségében albánok lakta szerb tartomány lakosságának 85,9 százaléka támogatja Koszovó függetlenségét. A közelmúltban egyébként Soros György is járt Belgrádban és Pristinában, és mindkét helyen nyilvánvalóvá tette házigazdái előtt: a történtek után elkerülhetetlen Koszovó függetlensége. Soros szerint Szerbia beletörődése déli tartományának elvesztésébe minden bizonnyal nagyot lendítene az ország uniós integrációján, amely a múlt heti, görögországi EU-csúcsértekezletet követően minden eddiginél kézzelfoghatóbbá vált. Belgrádi lapkommentárok azonban megjegyzik: a szerb kultúra bölcséjének tekintett Koszovó önkéntes és végleges feladása politikai öngyilkossággal érne fel bármelyik politikai erő részére. Egy ilyen lépésre, mutatnak rá a lapok, még a szerb politikusok közül leginkább pragmatikusnak tartott, a közelmúltban meggyilkolt egykori miniszterelnök, Zoran Gyingyics sem vállalkozott volna, sőt maga Gyingyics volt az, aki halála előtt nem sokkal minden addiginál átfogóbb offenzívát indított a Koszovó feletti szerb ellenőrzés visszaszerzésére. Vojiszlav Kostunica volt jugoszláv elnök sem támogatja Koszovó elszakadását; a HVG-nek adott interjújában elmondta, a tartomány függetlenné nyilvánítása tragikus következményekkel járna a szomszédos államokban, elsősorban Macedóniában.
Szerb részről a kulcsszó mégis az uniós tagság lehet. Az EU hétvégi csúcsértekezletén "megkerülhetetlenül" megerősítették Szerbia-Montenegró belépési szándékait - elemzők szerint a legkorábbi felvételi időpont 2010 lehet -, cserébe a szerb kormány ígéretet tett arra: júliusban több év után először párbeszédet kezd Koszovó vezetőivel. Megfigyelők egyelőre távolságtartással kezelik a felek tárgyalási szándékának komolyságát, rámutatva: Szalonikiben még jelképes találkozásra sem került sor a belgrádi és a koszovói ENSZ-misszió, az UNMIK küldöttségének tagjaiként részt vevő pristinai vezetők között. A koszovói válság megoldására egyébként az uniónak sincs konkrét rendezési terve, az EU vezetői a görögországi csúcson újfent csak azt hangoztatták: a tartomány státuszáról addig továbbra sem lehet szó, amíg Koszovó el nem éri a demokratizálódás megfelelő szintjét.