Az áldozatok hozzátartozóinak ügyvédje sokkolónak nevezte magát az eljárást, hogy miközben az ügyben továbbra sincs megnevezve a tragikus esemény idején nyolcéves Cyril Beining és Alexandre Beckrich gyilkosa, a francia állam jóvátételt fizet. Kifogásolták az értesülésként kiszivárgott kárpótlás (forintban 260 milliós) összegét, egybevetve azzal, hogy a két kisfiú szüleinek fejenként 25 ezer eurót, a nagyszülőknek pedig lelki sérülés címén egyenként 12 ezer eurót ítéltek meg a tavaly tavasszal felmentéssel végződött ügy lezárásakor.
Patrick Dils 16 éves volt, amikor 1987 áprilisában azzal vitték be a csendőrségre, hogy ő kövezte halálra a moselle-i Montigny-les-Metz település vasúti töltése mellett előző szeptemberben holtan talált két kisfiút. A gátlásos kamasz két nappal később bevallotta a tett elkövetését, egy hónappal később viszont a vizsgálóbíróhoz írt nyilatkozatában visszavonta a beismerést, amelyet állítólag rendőri nyomásra vállalt fel. 1989-ben a moselle-i kiskorúak esküdtbírósága életfogytiglani elzárásra ítélte.
Kilenc évvel később Dils ügyvédje perújrafelvételt kezdeményezett, miután megtudta, hogy a bűntény idején az azóta többszörösen elítélt sorozatgyilkos, Francis Heaulme a gyilkosság helyszínének közelében dolgozott. Később az is kiderült, hogy a bűnöző rabtársainak célzásokat tett arra, látta a két kisfiút, akik köveket hajigáltak felé, de a történteket sosem fogja beismerni, mert akkor nővére – aki utolsó kapcsolata a külvilággal – "megharagszik rá, és többet nem fogja meglátogatni". Az ügyben indított újabb nyomozás nem vezetett eredményre.
A felülvizsgálati jogi hatóság 2000 nyarán – a francia jogszolgáltatásban ritka kivételként – engedélyezi a perújrafelvételt, de nem semmisíti meg a korábbi ítéletet. A következő áprilisban eltörlik a Dils-perben született korábbi ítéletet, de a foglyot nem bocsátják szabadlábra a folyamatban lévő újabb eljárás eldőltéig. A határozat az év júniusában születik meg: a Marne megyei esküdtszék ismét bűnösnek minősíti, és 25 évi elzárásra ítéli Partick Dilst. A fellebbviteli bíróság döntésében a Rhone megyei esküdtbírósághoz utalja az ügyet.
Tavaly márciusában egy szakértői jelentés úgy foglal állást, hogy a montignyi kettős gyermekgyilkosságban szinte felismerhető Francis Heaulme "keze nyoma", bűnelkövetési módszereinek jellegzetességei. Az áprilisi harmadik büntetőper végén a bíróság felmenti Dilst a korábbi vádak alól és szabadlábra helyezi a férfit. (MTI)