Az Európa Tanács (ET) vezető tisztségviselői üdvözölték az eseményt, emlékeztetve arra, hogy a páneurópai szervezet volt az első nemzetközi szervezet, amely bevezette a legsúlyosabb büntetést békeidőben tiltó jogi intézményt. A dokumentum hatályba lépése „visszafordíthatatlan tendenciáról tanúskodik, amely a világviszonylatban bekövetkező tilalom felé vezet" – hangsúlyozta közleményében Walter Schwimmer, az ET főtitkára. Az ET jelenlegi 45 tagja közül 41 ország írta alá mostanáig az európai egyezmény 13-as jegyzőkönyvét, amely minden körülmények között eltörli a halálbüntetést, még a háborúban vagy a háború küszöbönállásakor elkövetett bűncselekmények esetén is. (MTI)
Európában még háború idején is tilos a halálbüntetés
Utolsó frissítés:
Hatályba lépett kedden az emberi jogok európai egyezményéhez kapcsolódó jegyzőkönyv, amely háborúban is tiltja a halálbüntetést Európában. A jegyzőkönyv életbe lépését mások mellett Oroszország és Törökország is ellenezte.