Véget ért az európai konvent; végleges formában az EU-alkotmány tervezete

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Brüsszelben csütörtökön véget ért az európai konvent, amely 16 hónapos munkával megszerkesztette Európa első alkotmányos szerződésének tervezetét. A szerződést a tervek szerint jövő tavasszal írják alá, utána minden érintett államnak külön is meg kell erősítenie.

Az Európai Unió tizenöt jelenlegi és tizenhárom leendő tagországának, köztük Magyarországnak a képviselői csütörtökön aláírták a tervezetet kísérő okiratot. A konvent elnöke, Valéry Giscard d’Estaing és a két alelnök, a belga Jean-Luc Dehaene volt miniszterelnök és Giuliano D’Amato volt olasz kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte az alkotmánytervezetet és annak létrehozását, a széles körű népképviseleten alapuló konvent módszerét.
Giscard hangoztatta, hogy nem sok megfigyelő hitt kezdetben abban, hogy egy 105 tagú, 28 nemzetet képviselő testület képes lesz erre, mégis sikerült. Giscard arra buzdította az ősszel összeülő kormányközi értekezletet, hogy ne fejtse el a konventen már nehezen megszületett kompromisszumokat, mert a tervezet mögött olyan kiegyensúlyozott egyetértés áll, amit ha megbontanak, nehéz lesz újra felépíteni. Az elnök szerint az is fontos, hogy a reformok nagy részének bevezetését 2009-re halasztották, amikorra az új tagországoknak már idejük lesz beilleszkedni az unióba.
A leendő európai alkotmányos szerződést a tervek szerint jövő tavasszal írják alá, utána minden érintett államnak külön is meg kell erősítenie - parlamenti úton vagy népszavazással -, hogy életbe léphessen. A folyamat várhatólag 2006-ig tart. A konvent tagjai között egyébként már megindult a mozgalom azért, hogy az első európai alkotmányos szerződést mindenütt népszavazással erősítsék meg. Az ezt szorgalmazó követelést a konvent zárásáig 97 képviselő írta alá, köztük a csatlakozó országok sok küldötte is.(MTI)