2004. május 9-én írják alá az európai alkotmányt

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

2004. május 9-én, Európa napján írják alá 25 ország vezetői az első európai alkotmányt - jelentette be kedden az EU soros olasz elnöksége Brüsszelben.

Európa első közös alkotmányos szerződésének tervezetét 16 hónapos munkával már kidolgozta az európai konvent, amelyben az unió mostani 15 tagján kívül ott voltak a jövőre csatlakozó tíz ország, köztük Magyarország országgyűlési és kormányzati képviselői is, továbbá a csatlakozás későbbi várományosai, Románia, Bulgária és Törökország küldöttei. E tervezet alapján a 25 ország kormányképviselői idén október negyedikétől újabb magas szintű értekezleten dolgozzák ki a szerződés végleges szövegét. Közülük már többen jelezték, hogy ennek során lényeges javításokat szeretnének eszközölni a konvent tervezetén.
A tervek szerint a kormányközi értekezlet munkálatai viszonylag gyorsan befejeződnek, s a dokumentum legkésőbb jövő év május elejére készen lesz az aláírásra. Egy hónappal később az EU 25 országának polgárai már az alkotmányos szerződés ismeretében vehetnek részt az Európai Parlament választásán. Több tagország várhatólag népszavazást ír ki az első európai alkotmányról; van olyan kezdeményezés is, hogy ezt egy napon tartsák az európai parlamenti választásokkal. Az alkotmány parlamenti megerősítése nyilván ennél jóval hosszabb időbe kerül majd, és eltarthat 2006-ig.
Az EU-ban egyre inkább teret hódít május 9-e, mint Európa Napjának ünnepe. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én vetette fel a nyugat-európai országok összefogásának gondolatát, onnan származik az ünnepnap. (MTI)