Irak: lengyel katonákat támadtak a magyarok közelében

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Először kerültek nehéz helyzetbe Irakban az ott szolgálatot teljesítő lengyel katonák: péntek hajnalban aknavető-támadás érte a közép-iraki Hilla település közelében lévő logisztikai táborukat. Ezen a településen van a magyar katonák főhadiszállása is, ahol jelenleg 61 magyar katona állomásozik.

Összesen öt aknagránát csapódott be a táborba, a támadásban azonban senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett - közölte Eugeniusz Mleczak, a lengyel védelmi minisztérium szóvivője. Ez a támadás volt az első, amely a lengyel kontingens ellen irányult. Irak középső - síita többség által lakott - övezetében tucatnyi ország mintegy 9200 katonája három dandár kötelékében szolgál majd szeptembertől lengyel parancsnokság alatt, köztük a magyarok is.
Az iraki békefenntartáshoz ígért magyar szállító zászlóalj több mint ötven fős előkészítő részlege kedden foglalja el végleges állomáshelyét a Bagdadtól mintegy 100 kilométerre délre lévő Hillában, míg a teljes 300 fős magyar zászlóalj augusztus közepén érkezik meg.
Pénteken támadás ért amerikai katonákat is: két iraki támadó meghalt és több amerikai katona megsebesült az iraki Fallúdzsa közelében történt incidensben, amelynek során négy iraki férfi páncéltörő rakétagránátokat lőtt ki, majd Kalasnyikov gépkarabélyokkal és pisztolyokkal nyitott tüzet egy amerikai katonai konvojra. A négy támadó közül kettőnek sikerült a helyszínről elmenekülnie.
A honvédelmi miniszter sajtótájékoztatóján - még az incidens ismerete nélkül - a magyar katonák eddigi legveszélyesebb missziójának nevezte az iraki békeműveletekben való részvételt. "Irakban naponta lőnek, és már a magyar előőrs környékén is hallatszott aknatűz" - mondta Juhász Ferenc, aki hozzátette: nem háborúzni megyünk, "nem hősöket akarunk kiküldeni". Ha háborús körülmények alakulnak ki, akkor szükség esetén kivonják a térségből a magyar békefenntartókat. "Ezt a döntést nemzeti hatáskörben tartjuk, függetlenül attól, hogy más országok miként határoznának ilyen helyzetben" - jelentette ki a miniszter. (MTI)