Az al-Kaida szerint a dzsakartai merénylet végzetes csapás Amerikára és indonéziai szövetségeseire. A szervezet egyben megismételte korábbi követeléseit, utalva egyebek közt az ellene irányuló hadviselés beszüntetésre, a Guantánamón fogva tartott al-Kaida-tagok, illetve szimpatizánsok szabadon bocsátására, továbbá arra, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei vonuljanak ki a muzulmán országokból. A terrorszervezet hangsúlyozta, hogy amennyiben követeléseit nem teljesítik, további hasonló támadásokat hajt végre.
A több halálos áldozatot követelő dzsakartai merénylettel kapcsolatban már korábban is az al-Kaidára terelődött a gyanú. Az indonéz védelmi miniszter az elmúlt hét végén azt állította, hogy az elkövetőket a szervezet képezte ki Afganisztánban, illetve Pakisztánban. A Dzsemáa Iszlámija pedig állásfoglalásában arra utalt, hogy a merénylőket az al-Kaida toborozta. Washingtonban hétfőn emlékeztettek arra, hogy az amerikai védelmi minisztérium a támadás előtt értesítette Dzsakartát: információi szerint az al-Kaida merényletre készül Indonéziában. A Pentagon képviselői nem sokkal később azt a vádat fogalmazták meg, hogy az indonéz hatóságok nem tettek meg minden szükséges intézkedést a jelzett terrorfenyegetés elhárítására. (MTI)