Francia hőhullám: lemondott egy főtisztviselő

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Benyújtotta lemondását Lucien Abenhaim, a francia egészségügyi minisztérium főigazgatója, miután Jean-Francois Mattei egészségügyi miniszter őt tette felelőssé azért, hogy nem hívta fel időben a figyelmet a franciaországi kánikula okozta nagyarányú halálozásokra. A miniszter szerint elképzelhető, hogy 5000 halálos áldozata van a Franciaországot augusztus első heteiben sújtó hőhullámnak.

Abenhaim azzal indokolta lemondását, hogy nyugodt körülmények között szeretné tisztázni a kánikula okozta "elhalálozási járvánnyal" kapcsolatos vitákat. Korábban Gilles Brücker, a nemzeti egészségvédő intézet igazgatója ismerte el, hogy "részben felelős" az egészségügyi szolgálatok késedelmes riasztása miatt.
Mattei, az egészségügyi miniszter szerint a jelenleg közszájon forgó adatok nagyobbak ugyan az előzetes becsléseknél, de elképzelhető, hogy megfelelnek a valóságnak; nem kizárt, hogy 5000 halálos áldozata van az augusztus eleji hőhullámnak. A korábbi hivatalos mérlegek 1600-3000 halottat említettek, ami lényegesen magasabb a többi európai ország kánikulához kapcsolható halálozási adatainál.
A francia ellenzék tehetetlenséggel és lassú reagálással vádolta a kormányt, azt hangoztatva, hogy a kabinet késlekedett a kórházak kapacitását a nyári szabadságolási időszakban is ugrásszerűen bővítő katasztrófaterv életbe léptetésével. Mattei nem titkolta, hogy akadozott a tájékoztatás, és miközben az egészségügyi hatóságok egy részétől olyan információkat kapott, hogy képesek a helyzet kezelésére, a kórházak sürgősségi osztályai és a mentőszolgálat arról panaszkodott, hogy tarthatatlan helyzet alakult ki az egészségügyi intézmények sürgős eseteket ellátó osztályain. (MTI)