A jeruzsálemi merénylet után Ariel Saron miniszterelnök vezetésével szerda éjjel több mint három órán át tanácskozott az izraeli biztonságpolitikai kabinet. A miniszterelnöki hivatal által kiadott szűkszavú közlemény nem részletezte, hogy Izrael milyen válaszlépésekkel torolja meg a jeruzsálemi merényletet. Ugyanakkor Izrael már kedden döntött arról, hogy felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat a Palesztin Hatósággal, leállítja a biztonsági tárgyalásokat és négy palesztin város biztonsági ellenőrzésének augusztusra tervezett átadását. Emellett az izraeli hadsereg ismét szigorú blokád alá vette a palesztin területeket.
A húsz ember halálát okozó merénylet megtorlásaként az izraeli hadsereg csütörtök éjszaka hadműveletet kezdett több ciszjordániai város ellen. Izraeli katonák Hebronban lerombolták a terrorakció öngyilkos merénylőjének házát, Nábluszba pedig száz katona vonult be helikopterek támogatásával. Emellett több mint egy tucat izraeli harckocsi és páncélozott harcjármű vonult be az észak-ciszjordániai Dzsenín városába is.
Eközben Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök Rámalláhban tárgyalt Jasszer Arafat palesztin elnökkel, s a találkozón lemondással fenyegette meg Arafatot arra az esetre, ha a palesztin elnök nem hajlandó határozott intézkedéseket tenni a szélsőséges palesztin szervezetekkel szemben. Abbász követelései alapján Arafatnak és a Fatah központi bizottságának írásos nyilatkozatban kell vállalnia, hogy a Palesztin Hatóság fellép a Hamász és az Iszlám Dzsihád ellen. Nem sokkal később Abbász szörnyű bűncselekménynek minősítette Iszmail Abu Sanabnak, a Hamász radikális palesztin mozgalom egyik vezetőjének megölését.
A Hamász - a név az Iszlám Ellenállási Mozgalom rövidítése - a legnagyobb palesztin muzulmán fegyveres csoport, amelynek célja Izrael elpusztítása. Programja szerint soha nem indít támadást más, csakis a zsidó állam ellen. A szervezet rövid neve arab nyelven "buzgóságot" jelent. A Hamász azután döntött Izraelen belüli öngyilkos merényletek végrehajtásáról, hogy 1994-ben egy Baruh Goldstein nevű zsidó szélsőséges 29 palesztint megölt egy mecsetben. Később a Hamász többször felfüggesztette akcióit, de egy idő után ezek mindig újrakezdődtek.
Az Iszlám Dzsihádot 1975-ben hozták létre Egyiptomban tanuló palesztin diákok. A szervezetet Fati Sikaki telepítette be a Gázai övezetbe. Ő volt a szervezet vezetője egészen 1995 októberéig, amikor Máltán megölték. Sikaki halála után az Iszlám Dzsihád számos öngyilkos akciót hajtott végre izraeliek ellen. A csoport több helyről kap pénzügyi támogatást, de valószínűleg Irán közvetlenül finanszírozza tevékenységét. (MTI)