A Bécsben és Berlinben őrzött – egyébként nyilvános – archívum szerint az 1971-ben, 64 évesen elhunyt Gustav Schwarzenegger 1938-ban csatlakozott az NSDAP-hoz, egy évvel később pedig már a német hadsereg kötelékében szolgált. Katonai rendészként részt vett Lengyelország és Franciaország megszállásában, majd az orosz frontra vezényelték, ahol a sztálingrádi csatában is harcolt. A háborúban megsebesült és maláriás Gustav 1944-ben – három évvel Arnold Schwarzenegger születése előtt – szerelt le a német hadseregből.
"Már az első óráktól náci volt: még az Anschluss előtt csatlakozott az NSDAP-hoz" – nyilatkozta a filmsztár édesapjáról Mervyn Hier, a Wiesenthal központ Los Angeles-i székhelyének alapítója, aki egyúttal Arnold Schwarzenegger egyik barátja. "Arnold elmondta, hogy a szülei otthon soha nem beszéltek erről, és az osztrák iskolában sem volt soha tanóra a holokausztról" – mesélte Hier. A Wiesenthal Központ egyébként 2002 óta nyomoz a filmsztár apjának német katonai múltja után, néhány héten belül pedig közzéteszik mindazt, amit ez ügyben találtak.
Ausztriában nem téma a Kalifornia állam kormányzói posztjáért induló Schwarzenegger múltja. Ursula Schwarz, az osztrák ellenállást vizsgáló bécsi dokumentációs központ történésze szerint Gustav Schwarzenegger ugyanolyan hétköznapi ember volt, mint generációjának többi tagja. "Ami a hadseregbeli szerepvállalását illeti, abszolút nem volt más választása, jóformán egyetlen osztrák sem tudta megkerülni a német hadsereget" – magyarázta Schwarz. Noha a náci párthoz való csatlakozás - a hadsereggel ellentétben - kényszer nélküli, saját elhatározás volt, Ursula Schwarz szerint a karrierjét féltő Gustav rendőrként nehezen dönthetett volna másként. 1936-tól az emberek már "megértették, mi történt" és – gyakran opportunizmusból – csatlakoztak a párthoz - véli Peter Ulram osztrák politológus.
A Wiesenthal Központ Los Angeles-i vezetője a Los Angeles Times napilapnak elmondta: Schwarzenegger szégyelli apja náci múltját. Talán ennek köszönhető, hogy a színész 750000 dollárral támogatta a háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó intézményt. „A tény, hogy Gustav náci volt, nem jelenti azt, hogy Arnoldnak hasonló meggyőződése lenne” – vélekedett ugyanakkor az osztrák zsidó közösség egyik vezetője. Ön szerint számít-e egy politikus megítélésében szüleinek múltja?