A jótékonysági alapok befagyasztására úgy derült fény, hogy több száz, segélyekből élő palesztin megpróbálta beváltani havi utalványát, ám a bankoknál közölték velük, hogy ez nem lehetséges, mivel a számlákat zárolták. A segélyszervezetek vezetői érdeklődésükre maguk is ezt a választ kapták. A Palesztin Hatóság tisztségviselőit egyelőre nem sikerült szóra bírni, hogy magyarázatot adjanak a fejleményre.
Az erre vonatkozó rendeletnek az AP hírügynökség által megszerzett másolata szerint a jótékonysági alapokat a palesztin pénzügyi hatóság zároltatta. Muzulmán szélsőséges szervezetek nem utolsó sorban azzal biztosítanak maguknak tömeges támogatást a palesztin területeken, hogy külföldről kapott támogatásaikból oktatási és egészségügyi intézményeket működtetnek, segélyeket osztanak, és jelentős kárpótlásban részesítik az öngyilkos merénylők családját. (MTI)