Az egyiptomi főigazgató – a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának négynapos bécsi ülésének a megnyitóján - hangsúlyozta, hogy Iránnak gyorsan csatlakoznia kellene az atomsorompó-szerződés jegyzőkönyvéhez is, amely lehetővé tenné a NAÜ-ellenőrök bejelentés nélküli, meglepetésszerű ellenőrzését bármilyen iráni atomlétesítményben. A főigazgató reméli, hogy e csatlakozásig Irán lehetővé teszi minden olyan atomlétesítményének az ellenőrzését, amelyet a NAÜ meg akar vizsgálni.
A NAÜ kormányzótanácsa az iráni atomprogrammal kapcsolatos kérdések megvitatása mellett előkészíti a szervezet közgyűlésének szeptember 15. és 19. között Bécsben tartandó ülését, amelyen a nukleáris biztonságot erősítő nemzetközi együttműködés fokozásának lehetőségeiről lesz szó. Általános várakozások szerint a kormányzótanács olyan határozatot fogad el, amelyben nagyobb átláthatóság biztosítására szólítja fel Iránt atomprogramjával kapcsolatban. Az Egyesült Államok ennél jóval élesebb megfogalmazású határozatot szeretne elérni, amelyben az atomsorompó-szerződés megsértésével vádolnák Teheránt. Washington ugyanis azt állítja, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozik. (MTI)