A közel 12 000 oldalas iraki jelentést, amelyet Szaddám Huszein azóta megbuktatott diktátor kormánya december 7-én nyújtott be, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia visszautasította, mint hamis és nem teljes dokumentumot. Washington és London azzal vádolta meg Bagdadot, hogy nem hajtotta végre a BT 1441. számú határozatában előírt leszerelést, majd ugyanezzel az érvvel indokolta az ország megszállását. „E hosszú idő után azt gondolom: az az iraki állítás, hogy az arab ország megsemmisítette valamennyi biológiai és vegyi fegyverét, amellyel 1991-ben rendelkezett, igaz lehetett” - jelentette ki Hans Blix a CNN amerikai hírtelevízióban.
A nyugalmazott svéd diplomata emlékeztetett, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei 2002. vége és 2003. eleje között három és fél hónapig dolgoztak Irakban, de nem találtak tömegpusztító fegyvereket. Hans Blix hozzátette: amerikai és brit szakértők több hónapja, fegyverek után kutatva, bejárták Irakot, és módjukban állt kihallgatni a bukott iraki rendszer tagjait, mégsem bukkantak tömegpusztító fegyverekre.
Irakban hétfőn felgyújtottak egy Törökország felé vezető iraki kőolajvezetéket. A Kirkuk városának közelében húzódó csővezeték napi 35 ezer hordónyi olajat szállított, tönkretétele napi 7 millió amerikai dollárnyi kárt okoz Iraknak. A helyszínre érkező tűzoltóknak éjszakára sikerült ellenőrzésük alá vonniuk a tüzet. A jelenlegi egy hónapon belül már az ötödik hasonló akció Irakban. (MTI)