Semmi sem utal arra, hogy politikai indíték állna az Anna Lindh külügyminiszter ellen elkövetett támadás mögött - jelentette ki szerdán a svéd rendőrség szóvivője.
A külügymininiszter asszonyt a belvárosi Nordiska Kompaniet áruházban szúrta le egy ismeretlen férfi. A szociáldemokrata Anna Lindh 1998 óta áll a külügyminisztérium élén. Már 25 éves korában, 1982-ben parlamenti képviselővé választották.
A biztonságosként ismert Svédországban gyakori, hogy politikusok testőrök nélkül közlekednek, járnak bevásárolni vagy használják a tömegközlekedést. Erőszak ezzel együtt előfordul - egy máig ismeretlen tettes 1986-ban a nyílt utcán lőtte le Olof Palme miniszterelnököt, aki feleségével egy moziból távozott éppen. (MTI)