Ivan Simkónak, a Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) múlt héten pártbeli tisztségéből is leváltott - alelnökének azért kell távoznia a kormányból, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal (ÚNB) elnökének, Ján Mojzisnak a leváltását célzó múlt heti szavazáson nem támogatta a kormányfő indítványát. A miniszterelnök az NBÚ elnökét bizalomvesztés okán akarja eltávolítani a hivatalából.
A kormányfő a NATO bizalmát élvező Ján Mojzis eltávolítását egyedül a "teljes bizalomvesztéssel" indokolja, többet kedden sem árult el. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Kereszténydemokra Mozgalom (KDH) sem Ján Mojzis, sem Ivan Simko eltávolításával nem tud azonosulni.
Rudolf Schuster államfő az Ivan Simko leváltását célzó miniszterelnöki indítvány átvétele után nem titkolta sajnálkozását, amiért tárcáját jól irányító miniszternek távoznia kell. Schuster mint a hadsereg főparancsnoka azt is elmondta: aggódik, mert ha Ján Mojzisnak is mennie kell, az külföldön rossz fényt vethet az országra.
A sajtó kíméletlenül bírálja Dzurindát, és helyteleníti lépéseit. Az Új Szó című napilap kedden így írt: Mikulás Dzurinda új módszert honosított meg a szlovák belpolitikai dzsungelben. Az inkvizítorok és a diktátorok eszközeit alkalmazva ő sem fárasztja magát azzal, hogy konkrét tényekkel indokolja döntését. (MTI)