Az útitervként ismertté vált rendezési terv kapcsán a palesztin vezető hangsúlyozta: bár voltak vele kapcsolatban fenntartásai, feltétel nélkül elfogadta azt. Azt állította, ők eleget tettek kötelezettségeiknek, Izrael azonban, amely tucatnyi fenntartását hangsúlyozza, még nem. Egyben bejelentette: a Palesztin Hatóság a palesztin szervezetek aktivistáival új béketerv kidolgozásán munkálkodik. Biztosítékokat követelt, hogy Izrael véget vet a házrombolásoknak, razziáknak, letartóztatásoknak; ehhez kötötte a tűzszünet létrejöttét. Az izraeli televíziónak adott nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy fegyverszünetet akar.
Kedd este Arafat nemzetbiztonsági tanácsadója, Dzsibril Radzsub terjesztett elő tűzszüneti javaslatot, amelyet Izrael elutasított, szerdán pedig a Hamász radikális palesztin mozgalom jelezte tűzszüneti szándékát.
Szerda este öt palesztin sebesült meg az egyiptomi határ közelében, a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban, ahová izraeli katonák hatoltak be. Az egyik sebesült állapota súlyos - közölték az AFP jelentése szerint palesztin biztonsági és kórházi források. A behatolásban húsz páncélozott jármű és két buldózer is részt vett.
Az elmúlt hónapok legsúlyosabb tűzpárbajára került sor csütörtökre virradóra a Gázai övezetben található Nuszejrat menekülttáborban, ahol izraeli katonák körülvették, majd lerombolták a Hamász radikális muzulmán szervezet egyik aktivistájának a házát.
A palesztinok tucatnyi páncéltörő gránátot lőttek ki,szárazföldi aknákat robbantottak fel és gépfegyverrel lőtték az izraeli katonákat. Az izraeli műveletben részt vevő harci helikopter legkevesebb két rakétát lőtt ki az épületre - idézte a Reuters brit hírügynökség a tábor lakóit.
Az AFP francia hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy a 25 éves Dzsihád Abu Szuhejreh, a Hamász katonai szárnyának, az Ezzedin al-Kasszám Brigádoknak az aktivistája a támadás során életét vesztette, másik három palesztin pedig megsebesült, amikor az izraeli katonák lerombolták a menekülttáborban álló házát. (MTI)