Csehország iraki rendőröket és diplomatákat képezne ki

Utolsó frissítés:

Csehország szívesen bekapcsolódna az iraki rendőrök kiképzésébe. A Právo című cseh lap pénteki száma szerint erről az elképzelésről Petr Kolár külügyminiszter-helyettes tájékoztatta a parlament külügyi bizottságát. A csehek úgy tudják, Magyarország nem lesz képes kielégíteni az amerikaiak taszári kiképzéssel kapcsolatos igényét.

Kolár szerint eddig ugyan a magyarországi Taszár volt a figyelem középpontjában, de Prága már rendelkezik bizonyos jelzésekkel, miszerint Budapest nem lesz képes teljes mértékben kielégíteni az amerikaiak azon igényeit, hogy az egész kiképzésre Magyarország területén kerüljön sor.
Augusztus közepén, a New York Times-ban megjelent cikk híradásából derült ki, hogy az Irakban kialakult ingatag biztonsági helyzetre való tekintettel az Egyesült Államok azt tervezi, hogy jelentősen bővíti az iraki rendőrség állományát, s az új iraki rendőröket Magyarországon képezi ki. Az irakiak taszári kiképzéséről azonban azóta sincs döntés, Richard B. Myers tábornok csütörtökön Budapesten elmondta: az Irakban állomásozó koalíciós erők parancsnoksága dönt majd arról, hogy irakiakat hol, mikor és mire képeznek ki.
A cseh külügyminiszter-helyettes a külügyi bizottságban elmondta, hogy Prága elsősorban iraki diplomaták kiképzésével szeretne hozzájárulni az új bagdadi rendszer megerősítéséhez. A minisztérium illetékes osztályának vezetője a lapnak elmondta, hogy az öthetesre tervezett tanfolyamokat eredetileg 2004 szeptemberétől kívánták beindítani, de most úgy néz ki, hogy már januárban igény lesz rájuk.
Jan Winkler, a külügyminiszter másik helyettese korábban úgy nyilatkozott, hogy Prága szakértői tanulmányokat ajánl fel Irak újjáépítésére. Ezek megvalósítása megháromszorozhatná annak az összegnek a nagyságát, amelyet a cseh kormány Irak újjáépítésére szánt. Prága a következő három évre 520 millió koronát (4 milliárd forintot) hagyott jóvá erre a célra. (MTI)