Avi Pazner izraeli kormányszóvivő pénteken Bush nyilatkozatával kapcsolatban kijelentette: "Rendkívül elégedettek vagyunk, mert megerősíti azt, amit mi mondunk Arafatról."
Eközben Arafat, a Palesztin Autonómia vezetője és Ahmed Korei kijelölt miniszterelnök pénteken folytatják a kormány megalakításáról szóló tárgyalásokat, amelyben várhatóan helyet kap valamennyi palesztin szervezet, így a Hamász képviselője is. Az új palesztin kabinet - amelynek névsorát várhatóan a jövő héten nyújtják be a parlamentbe - tagja lesz Musza al-Zabut, a Hamász híve, valamint a leköszönő kormány Amerika- és reformpárti pénzügyminisztere - Szalám Fajjád is.
Közben pénteken folytatódott az a folyamat, amely során tavaly augusztus óta izraeli katonák közel 250 olyan házat romboltak le, amelyek tulajdonosai Izrael-ellenes merényletekben részt vevő palesztinok voltak. Ma az izraeli hadsereg két palesztin öngyilkos merénylő házát robbantotta fel a ciszjordániai Dzsenín, illetve Rantisz közelében. A ház lerombolása ügyében a hadsereg közleményt adott ki, amely leszögezte: e rombolások az öngyilkos merénylőknek és bűntársaiknak szóló üzenetek, s azt jelzik, hogy a tetteseknek meg kell fizetniük bűneikért. (MTI)