Észak-Korea, amely januárban mondta fel az atomsorompó-szerződést, a 137 országot tömörítő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteken elfogadott határozatát "említésre sem méltónak" nevezte.
"A NAÜ világossá tette, hogy az Egyesült Államok rajta keresztül gyakorol nyomást ránk, hogy mi, a(z 1994. évi) keretszerződés felmondásának áldozatai, mondjunk le az önvédelemhez való jogunkról" - áll a hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentésében.
Az 1994-ben Genfben Észak-Korea és az Egyesült Államok között megkötött megállapodás előirányozta Phenjan nukleáris tevékenységének a befagyasztását. Az Egyesült Államok októberben közölte, hogy atomerőművei üzembe helyezésével Észak-Korea megszegte ezt a megállapodást. Phenjan arra hivatkozott, hogy erre az áramhiány megelőzésére volt szükség, miután az Egyesült Államok beszüntette az 1994-es megállapodásban előírt kőolajszállítást. (MTI)