A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) phoenixi (Arizona állam) hivatalából titkos csatornákon keresztül a Hamásznak küldött több ezer dollárról tudomása volt az izraeli hírszerzésnek, amely közreműködött a pénz eljuttatásában. Az ügyleteket 1998-ban és 1999-ben hajtották végre. Minderről tájékoztatást kapott Janet Reno akkori igazságügyi miniszter, aki jóváhagyta őket. Ezt bírósági dokumentumokra hivatkozva kedden az AP amerikai hírügynökség jelentette.
Az FBI ügynökei szerint egy-egy alkalommal néhány ezer dollárról volt szó, ami túl kevés egy jelentősebb merénylet pénzeléséhez. A Hamász az összegeket néhány esetben egy iszlám vallásra áttért amerikai állampolgártól vette át, akit jó kapcsolatok fűztek palesztin szervezetekhez. Az illető, Harry Ellen arizonai üzletember egy zárt bírósági tárgyaláson tett tanúvallomásában elmondta: beleegyezett abba, hogy az FBI lehallgatókészülékeket helyezzen el lakásában, irodájában és autójában. Hozzájárult ahhoz is, hogy a nyomozó hatóság ügynökei megfigyelés alatt tartsák az általa a Gázai övezetben működtetett muzulmán alapítvány tevékenységét. Az FBI-jal folytatott négyévi együttműködés során Ellen bejáratos lett Jasszer Arafat palesztin elnökhöz is.
Ellen tartótisztje Kenneth Williams volt, aki pár évvel később azáltal vált ismertté, hogy - jóval 2001. szeptember 11. előtt - emlékeztetőt írt az FBI központjának. Ebben arra figyelmeztette főnökeit, hogy arab férfiak pilótakiképzésen vesznek részt az Egyesült Államokban. Williams intelme süket fülekre talált. A bíróság előtt Sandy Berger, Bill Clinton elnök nemzetbiztonsági tanácsadója kijelentette: a Fehér Háznak nem volt tudomása az FBI ilyen jellegű tevékenységéről. (MTI)