Az iraki amerikai parancsnokság keddi közlése szerint a 3. harckocsizó ezred egyik katonája életét vesztette, egy társa pedig megsérült hétfő este helyi idő szerint háromnegyed tízkor a Bagdadtól 110 kilométerre nyugatra fekvő Ramádi közelében bekövetkezett robbanás miatt. Egy órával később a Bagdadtól 40 kilométerre délre fekvő al-Haszva mellett történt robbanás, amely megölte a 82. légi hadosztály két katonáját és iraki tolmácsukat, s további két katonát megsebesített.
Ezzel 91-re emelkedett az Irakban harci cselekményekben meghalt amerikai katonák száma azóta, hogy George Bush elnök május 1-jén bejelentette a háború jelentősebb harci cselekményeinek végét. Összesen 320 amerikai katona halt meg a hadműveletek kezdete, március 20-a óta.
Elfogták a megbuktatott iraki rezsim egyik tisztjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy a különleges erők tagjaként ő volt a szervezője az amerikaiak ellen a térségben az utóbbi időben elkövetett pokolgépes merényleteknek és más szabotázsakcióknak - közölték kedden az amerikai hatóságok. A férfit a Bagdadtól északra lévő Baakubában végrehajtott kedd hajnali razzia során fogták el amerikai katonák. A rajtaütést megelőzően Tikrítben, egy országút mentén pokolgép robbant egy amerikai konvoj közelében, három embert könnyebben megsebesítve. Az amerikaiak a robbanást követően vették üldözőbe és fogták el a feltételezett tettest, akit hat embere társaságában vettek őrizetbe.(MTI)