Schwarzenegger lesz Kalifornia új kormányzója

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Arnold Schwarzenegger, a Republikánus Párt jelöltje lesz Kalifornia állam új kormányzója a keddi választásokon szavazó állampolgárok kikérdezésén alapuló közvélemény-kutatási adatok szerint. A választók abszolút többsége Gray Davis demokrata kormányzó visszahívása mellett döntött, és a legtöbb szavazatot a jelöltek közül az osztrák születésű filmszínész kapta.

Az AFP hírügynökség tudósítása szerint a voksok 25,1 százalékának összeszámlálását követően az látszik, hogy a választók 56 százaléka utasította el azt, hogy továbbra is Davis kormányozza Kaliforniát, míg 44 százalék támogatta őt. Arnold Schwarzeneggerre a választók 50,6 százaléka adta le voksát. Kalifornia szavazópolgárai politikai földindulással felérő döntést hoztak azzal, hogy elutasították a hivatásos politikusokat, mind a 11 hónapja újraválasztott kormányzót, a demokrata Gray Davist, mind pedig a posztjára pályázó, ugyancsak demokrata Cruz Bustamante kormányzó-helyettest, és egy kívülállót emeltek a legnépesebb és leggazdagabb amerikai szövetségi állam élére.
Schwarzenegger szerdán már be is jelentette, hogy ő a kaliforniai kormányzóválasztás győztese. "Nem hagyom cserben magukat, sikerre viszem küldetésemet. A nép kormányzója leszek" - mondta a körülötte ünneplő tömegnek a filmszínész. Hozzátette, hogy kormányzóelődje, a választáson vesztes demokrata Davies már telefonon megkereste, és a hivatali ügyek gyors átadását ígérte.
A választási kampányra a kaliforniai gazdaság állapotával kapcsolatos az óriási költségvetési hiány és a demokrata vezetéssel szembeni elégedetlenség nyomta rá a bélyegét, míg az utolsó napokat a felméréseket vezető Schwarzenegger elleni durvuló hangnemű támadások jellemezték. A sárdobálásba Gray Davis kormányzó is bekapcsolódott, amivel számos ingadozót maga ellen fordított. A felmérések szerint nem csak a férfiak, de a nők többsége is az 56 éves színészre szavazott.
A népszavazáson és kormányzóválasztáson a becslések szerint a részvételi arány 60 százalék körüli lehetett, vagyis a 15,4 millió bejegyzett szavazóból mintegy 9,3 millió szavazott, közülük mintegy 2,2 millió levélben adta le voksát. Az 1911-ben elfogadott törvény szerint a kormányzó visszahívásához abszolút többség kell, míg utódjának megválasztásához elég az egyszerű többség. A mindeddig hivatalban lévő demokrata Gray Davis 1921 óta az első olyan kormányzó, akit az amerikai választók – törvény adta joguknál fogva – visszahívnak posztjáról. (MTI)