Bagdad: bomba robbant egy rendőrörsön, meggyilkoltak egy diplomatát

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Pokolgép robbant egy gépkocsiban a főváros észak-keleti kerületének egyik rendőrőrse közelében csütörtök délelőtt. A támadásban hírek szerint két rendőr és öt polgári személy vesztette életét. Bagdadban csütörtökön ismeretlen tettesek meggyilkoltak egy spanyol diplomatát.

A Reuters szerint a merényletet Bagdad síita muzulmán övezetében követték el. Az AP hírügynökség szerint a bombát egy fehér oldsmobil autóba rejtették, amelyet vezetője a rendőrörs kapuját attörve juttatta be az örs területére. A BBC jelentése szerint a robbanás akkor történt, amikor a rendőrök reggeli gyülekezőre sorakoztak fel az intézmény udvarán.
Meggyilkoltak egy spanyol diplomatát csütörtökön az iraki fővárosban. A hírt a spanyol külügyminisztérium is megerősítette az AFP-nek. A madridi El Pais című lap bagdadi tudósítója úgy nyilatkozott a Cadena Ser spanyol kereskedelmi rádiónak, hogy a diplomatát géppisztoly-sorozattal ölték meg. A merénylők ugyanazt a módszert alkalmazták, mint két héttel ezelőtt Akila al-Hásimi, az iraki kormányzótanács egyik tagja ellen. Az áldozat José Antonio Bernal Gomez katonai attasé volt, a spanyol légierő őrmestere, a spanyol katonai hírszerzés tagja, aki a spanyol védelmi minisztérium közlése szerint az amerikai-brit invázió idején is Irakban tartózkodott.
A diplomata a második spanyol, akit megöltek Irakban a háború befejezése óta. Augusztus 19-én az ENSZ-misszión szolgálatot teljesítő Manuel Martin Oar sorhajókapitány vesztette életét az ENSZ bagdadi főhadiszállása, a Canal Hotel elleni merényletben. Spanyolország, amely az Egyesült Államok támogatója a háború kitörése óta, mintegy 1250 fős katonai kontingenst állomásoztat Irakban Diváníja és Nedzsef között, lengyel parancsnokság alatt. (MTI)