Tyimur Lahonyin, az Interpol orosz nemzeti irodájának vezetője közölte, ragaszkodni fognak ahhoz, hogy Traubot átadják az orosz hatóságoknak, mivel Oroszország területén követett el bűncselekményeket. A gyémántkereskedő ellen büntetőeljárás indult; illegális drágakő-kereskedelemhez kapcsolódó csempészéssel és csalással vádolják - mondta.
Vlagyimir Putyin elnök tavaly decemberben rendeleti úton némileg liberalizálta az 1997-ben Borisz Jelcin által szigorított gyémántkiviteli szabályokat: az orosz gyémántcsiszoló vállalatok jogot nyertek arra, hogy a gyémánt 15 százalékát önállóan értékesíthessék.
Az Izvesztyija című orosz napilap szerint azonban az ügy hátterében akár az is állhat, hogy a rendkívül zárt izraeli gyémánttőzsde a korábban Ukrajnában élő, majd később izraeli gyémántfeldolgozó céget alapító, de a gyémántüzletben még csak első generációs Traubban vetélytársat lát, s így akar tőle megszabadulni. A Nyezaviszimaja Gazeta arra hívta fel a figyelmet, hogy az antwerpeni után a világ legnagyobb és legbefolyásosabb gyémánttőzsdéje, az izraeli - miután a világpiacon csökkent a legnagyobb kitermelő, a dél-afrikai De Beers konszern részesedése - új nyersanyagszállítókat keres. Az izraeli gyémántüzlet vezetői Kanada, Dél-Afrika és Dél-Amerika mellett Oroszországot is a potenciális partnerek közé sorolják. (MTI)