Egy kis személygépkocsi robbant fel a Bagdadtól ötven kilométernyire nyugatra fekvő város rendőr-főkapitányságától száz méterre. Az öngyilkos merénylőn kívül öt civil személy is életét vesztette a robbanásban.
A robbanás környékét amerikai katonák zárták körül a városban, amely az úgynevezett szunnita háromszögben fekszik. Iraknak e zömében szunnita muzulmánok lakta részében a legerősebb az amerikaiakkal és a koalíciós erőkkel szembeni ellenállás. A térségben, ahol nagy számban élnek a megdöntött elnök, Szaddám Huszein hívei, rendszeresek az amerikaiak elleni gerillatámadások, de hasonlóan célpontot jelentenek az amerikai támogatást élvező iraki rendőrség, illetve a megszálló erőkkel együttműködő iraki állampolgárok is.
Az észak-iraki Moszulban és a város közelében négy amerikai katona sebesült meg kedden gerillaakciók következtében. Amerikai közlés szerint egyiküket a város délkeleti részén érte támadás, hárman pedig egy járőr tagjai voltak, akiket Moszultól nyugatra támadtak meg iraki gerillák vállról indítható rakétákkal és automata fegyverekkel.
A hétfői, több mint 40 halálos áldozatot követelő bagdadi merényletsorozat után egy nappal még nem tudni, elhagyja-e a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) az országot. Pierre Gassmann, az ICRC bagdadi irodájának vezetője az ARD német közszolgálati televíziónak bejelentette, a szervezet a bagdadi központja ellen hétfőn elkövetett támadás miatt keddtől kivonja külföldi munkatársait Irakból, a CNN amerikai hírtelevíziónak ugyanakkor Gassmann arról beszélt, hogy szombatig döntenek a maradásról vagy a távozásról. A hétfői merényletig mintegy 800 iraki és 35 - különféle állampolgárságú - külföldi dolgozott az arab országban az ICRC zászlaja alatt. (MTI)