Az amerikai katonák tüntető irakiakra nyitottak tüzet Bagdadban azok után, hogy a tüntetők rendőrökre támadtak és lelőttek egy iraki rendőrt – közölték szemtanúk. Az amerikai katonák állítólag vaktában lövöldöztek. "Megöltek három civilt és tíz továbbit megsebesítettek. A tüntetők ezután az amerikaiakra nyitottak tüzet" - állította az egyik szemtanú, aki Abbász Dzsászem néven mutatkozott be.
Músza Lazem iraki rendőrparancsnok megerősítette, hogy az összetűzést megelőzően a tüntető tömegből leadott lövések leterítettek egy iraki rendőrt. A parancsnok hozzátette, hogy a rendőrök megpróbálták féken tartani a tiltakozókat, amikor a lövések eldördültek. Joseph Harrison amerikai hadnagy szerint Bagdad szóban forgó nyugati elővárosában, Abu Garibban két amerikai katona sebesült meg egy péntek reggeli gránáttámadásban.
Városlakók a Reuters brit hírügynökségnek elmondták, hogy Fallúdzsában zavargás tört ki, miután iraki rendőrök lelőttek egy helyi lakost. A feldühödött tömeg megrohanta és felgyújtotta a polgármesteri hivatalt. Két rendőrautó is kiégett. Szemtanúk szerint a robbanás ezt követően történt az épületen belül. A helyi idő szerint kora délutáni detonációnak nem voltak áldozatai, de a robbanás után a rendőrség tüzet nyitott a tiltakozókra, s közülük megölt egy embert. Az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó munkatársa ezzel szemben azt jelentette: az incidensnek egy sebesültje van.
Az AP amerikai hírügynökség emlékeztet rá, hogy szeptember 27-én pokolgépet találtak a polgármesteri hivatal és a szomszédos ház fala között, azt azonban sikerült hatástalanítani. Az úgynevezett "szunnita háromszögben" fekvő Fallúdzsában majdnem naponta éri támadás az amerikai erőket. (MTI)