Gyors egymásutánban több, feltételezhetően aknavetőkből kilőtt gránát okozta robbanás hallatszott az amerikai vezetésű közigazgatás központjától nem messze. A hírügynökségek egyelőre nem közöltek részleteket a robbanások pontos helyéről. Azt sem tudni, hogy voltak-e halálos áldozatok vagy sebesültek.
A koalíciós erők szóvivője szerint három robbanás, más források szerint öt detonáció hallatszott Bagdad nyugati részében, az iraki amerikai katonai parancsnokság ugyanakkor semmit nem közölt a történtekről. (MTI)