George Bush amerikai elnök törvényjavaslatát a képviselőház már pénteken megszavazta. A kongresszus csak kisebb módosításokat hajtott végre a csomagterven, amelynek elfogadása az elnök politikai győzelmét jelenti. A képviselőházban 298 szavazattal 121 ellenében hagyták jóvá a csomagtervet, a szenátusban viszont - jelentős hiányzás közepette - közfelkiáltással fogadták el.
A csomagterv 65 milliárd dollárt irányoz elő az iraki és az afganisztáni katonai műveletek költségeire a behívott tartalékosok fizetésétől a hadfelszerelés utánpótlásáig. Az elnök 20,3 milliárdot kért az iraki újjáépítésre, de a kongresszus ezt lefaragta 18,6 milliárd dollárra. A csökkentés "áldozata" lett az iraki postai és telefonszolgáltatás körzetesítése, az irányító és előhívó számok bevezetése, a szemétszállítás megszervezése hulladékszállító autók üzembe helyezésével, valamint a Szaddám Huszein uralma alatt a dél-iraki mocsári arabok lecsapolt, páratlan vízi világának a helyreállítása. Ezeket a tételeket a törvényhozók kevésbé sürgetőnek vagy pazarlónak találták, így például meghökkentően magasnak találták a kukásautók beszerzési árát.
A 18,6 milliárdra csökkentett újjáépítési összeg viszont teljes egészében térítésmentes segély lesz. A szenátus ugyanis megpróbálta a kért összeg felét kölcsönné átminősíteni, de a kísérlet elbukott a két ház közötti egyeztető tárgyalásokon, mivel az elnök kilátásba helyezte, hogy inkább az egész csomagtervet megvétózza, mintsem elfogadja, hogy akár egyetlen dollár is kölcsön legyen.
A most jóváhagyott összeg 7 hónapon belül immár a második csomagterv, amelyet az elnök kért az iraki és afganisztáni műveletekre és a terrorizmus elleni harc finanszírozására. A kongresszus áprilisban 72 milliárdos összeget hagyott jóvá, amelyből 62,4 milliót irányoztak elő az iraki háborúra.
Eközben egy iraki meghalt és három másik megsebesült hétfő este a síiták szent városában, a Bagdadtól 100 kilométernyire délre elterülő Kerbelában egy pokolgép felrobbanásakor. A robbanószerkezet egy mecset mögötti szálloda közelében lépett működésbe.
A japán kormány eldöntötte, hogy december közepéig a dél-iraki Szamávába küld egy 150 fős felderítő egységet, írta kedden a Nihon Keizai Simbun című újság. A tervet hivatalosan november 14-ig kell jóváhagynia a kormánynak. A felderítő egység a januárban érkező 600-700 fős japán expedíciós főalakulat szálláscsinálója lesz. (MTI)