Grúzia: választási csalással vádolják a kormányt

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A hét végi választás eredményeinek meghamisításával vádolja a kormányzatot a grúziai ellenzék, ezért nagygyűléseket és tüntetéseket szervezett keddre, gyakorlatilag megbénítva a főváros életét.

A hét végi grúziai parlamenti választáson leadott szavazatok összeszámlálása két nap alatt sem fejeződött be. Kedd este, valamivel több, mint 50 százalékos feldolgozottságnál, a kormánypárti Új Grúziáért tömörülés a voksok 25,3 százalékát szerezte meg, őket követi 24,4 százalékkal a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Mihail Szaakasvili volt igazságügy-miniszter vezette jobboldali radikális Nemzeti Mozgalom. Nyugati megfigyelők valószínűtlennek tartják, hogy az erősen megosztott ellenzék képes lenne koalícióra lépni és közösen fellépni a jelenlegi kormányzat ellen.
Az eredményekkel elégedetlen tüntetők mintegy tízezer fő tömege a központi választási bizottság és a parlament épületétől vonultak a városháza elé. Az előttük felszólaló ellenzéki vezetők követelték, hogy legkésőbb szerdán jelentsék be a Nemzeti Mozgalom "és a többi valóban ellenzéki erő" győzelmét. A tüntetők előtt felszólaló Mihail Szaakasvili - aki megfigyelők szerint a 2005-ös elnökválasztás esélyese - tüntetők inváziójával és az államfő elmozdításával fenyegetőzött. A demonstrálók tömege az ellenzéki vezetők beszédei után mintegy fél órával rendbontás nélkül feloszlott.
Eduard Sevardnadze államfő haladéktalanul válaszolt az ellenzéknek: visszautasította, hogy lemondását követelő ultimátummal "ijesztgessék" és leszögezte, hogy mindenkinek meg kell várnia a szavazatok összeszámlálását, senkinek sincs joga beavatkozni a választási bizottság munkájába. Egyelőre senki se nyilatkozott arról, mikorra várható a választás végeredménye.(MTI)