Martin Hohmann a német újraegyesülés napján szűkebb hazájában azt a maga által is provokálónak minősített kérdést tette fel, hogy "van-e a zsidó nép legújabbkori történelmében sötét lap, vagy a zsidók kizárólag áldozatok" voltak. Hohmann szerint a "sötét lap" az 1917-es oroszországi forradalom zsidó szereplőinek tevékenysége lehet. Hohmann beszédét a CDU helyi szervezete feltette az internetre, ahonnan csak akkor vették le, amikor egy amerikai internetező figyelmeztetése után kitört a botrány.
Günzel tábornok dicsérő leveléről Hohmann maga számolt be a ZDF televízió Frontal 21 című műsorában. A CDU-képviselő időközben bocsánatot kért, pártjának vezetése pedig feddésben részesítette, s távoznia kellett a náci idők kényszermunkásainak kártérítéséről intézkedő törvény végrehajtását figyelemmel kísérő jelentéstevői posztról.
Struck miniszter Günzel elbocsátásával kapcsolatban kifejezte meggyőződését, hogy a tábornok esete egyedi eset, egyáltalán nem jellemző a Bundeswehrre. (MTI)