Németország: a CDU kizárta antiszemita képviselőjét

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Antiszemita kijelentései miatt kizárták a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti csoportjából Martin Hohmann képviselőt.

A szavazás után kiderült, hogy a vártnál több - 28 - volt az ellenszavazat, 16 képviselő tartózkodott, 195-en azonban a kizárás mellett szavaztak. Az ellenzéki honatya azzal az októberi kijelentésével váltott ki felháborodást pártján belül is, amely szerint a németekhez hasonlóan a zsidók is "bűnös népnek" tekinthetők, mivel sok zsidó származású bolsevik vett részt az 1917-es októberi forradalom idején Oroszországban végrehajtott gyilkosságokban. Ez volt az első eset, hogy a CDU Bundestag-frakciója kizárt valakit a soraiból. (MTI)