Massachusettsben nem tiltható az egyneműek házassága

Utolsó frissítés:

Vermont után Massachusetts is alkotmányellenesnek ítélte az azonos neműek közötti házasságkötés tilalmát, a meleg és a leszbikus pároknak azonban egyelőre még várniuk kell kapcsolatuk törvényesítésére.

A Massachusetts állam legfelsőbb bírósága által kedden meghozott döntés indoklásában a bírói testület leszögezte, hogy az állam alkotmányát sérti, ha valakit megfosztanak a polgári házasság jelentette védelemtől, előnyöktől és kötelezettségektől csupán azért, mert vele azonos nemű személlyel kívánja összekötni az életét. A bírák négy szavazattal három ellenében hozták meg a döntést.



A bostoni határozat nem adott választ ugyanakkor annak a hét egynemű párnak a keresetére, akik Massachusetts államot perelve abban reménykedtek, hogy a legfelsőbb bíróság házasságkötési engedélyük kiadására fogja utasítani a hatóságokat. A testület erre már nem szánta el magát, viszont felszólította az állam törvényhozását, hogy 180 napon belül találjon megoldást az alkotmánysértő helyzet orvoslására.



A bostoni döntés hasonlít Vermont állam legfelsőbb bíráságának 1999-ben hozott határozatára, amelynek nyomán a vermonti parlament 2000-ben törvényesítette az egyneműek élettársi kapcsolatát, így biztosítva számukra a házaspároknak járó jogok nagy részét.



A massachusettsi törvényhozásban nemrég - a legfelsőbb bíróság döntésének elébe vágva - kezdeményezték, hogy a házasságot alkotmánymódosítással egy férfi és egy nő életközösségeként határozzák meg.



Hawaii és Alaszka államokban korábban már ugyancsak született olyan bírósági döntés, amely kimondta, hogy nem tagadható meg a meleg és leszbikus pároktól a házasságkötés joga. Az ellentábor erre válaszul mindkét állam törvényhozásában elérte, hogy az alkotmányban a házasságkötés jogát a heteroszexuális párokra korlátozzák.



A washingtoni képviselőházban is beterjesztettek már ilyen indítványt. George Bush amerikai elnök nemrég úgy nyilatkozott, egyelőre nem látja szükségét az alkotmánymódosításnak, noha a házasságot jómaga egy férfi és egy nő életközösségeként értelmezi. (MTI)