Kedd esti utolsó ülését követően hivatalosan is megszűnt a milosevici uralmat megdöntő Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) nevű kormányzó pártszövetség. Miután a múlt héten csütörtökön Natasa Micsics ideiglenes köztársasági elnök kiírta az előre hozott parlamenti választást, a DOS pártjai számára megnyílt az út, hogy a választások előtt saját belátásuk szerint lépjenek szövetségre más pártokkal.
A DOS 1999. október 24-én alakult meg, a Szövetség a változásokért elnevezésű ellenzéki tömörülésből nőtte ki magát 18 pártot és pártkoalíciót alkotó választási szövetséggé. 2000 szeptemberében, illetve decemberében először a szövetségi, majd a köztársasági parlamenti választáson szorította ellenzékbe a milosevici baloldalt és a radikálisokat, megdöntötte Slobodan Milosevic uralmát, majd a hatalmától megfosztott volt jugoszláv államfőt 2001. június 28-án kiadta a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A DOS-on belüli ellentétek, melyek gyakorlatilag Milosevic kiadatásával kezdődtek, a pártszövetség szétforgácsolódásához vezettek. A DOS eredeti formájában már rég nem létezik, mivel több párt már hónapokkal ezelőtt kilépett belőle. (MTI)