Robbantások Isztambulban: 27 halálos áldozat; meghalt a brit főkonzul

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Két robbanás a HSBC brit magánbank közelében következett be, a harmadik pedig a brit konzulátus előtt. További merényletektől tartva több nemzetközi pénzügyi intézet is megkezdte munkatársai evakuálását.

Öt nagy erejű robbanás rázta meg csütörtök délelőtt Isztambult, öt nappal azután, hogy a nagyváros két zsinagógája közelében elkövetett pokolgépes merénylet 24 ember életét oltotta ki. A merényleteket az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a Nagy Iszlám Keleti Harci Front (IBDA-C) nevű török csoport követte el - közölte névtelen telefonáló az Anadolu Ajansi török hírügynökségnél.



A pokolgépes merényletek célja a HSBC bank két épülete, valamint a brit konzulátus székháza volt. Török források szerint Roger Short főkonzul nem sokkal a robbantás előtt lépett be a misszió épületébe. A 27 halálos áldozat közül 14-en a brit konzulátuson és annak környékén vesztették életüket; az AFP hírügynökség szerint ők valószínűleg a konzulátus alkalmazottjai voltak.



A HSBC isztambuli központja szintén súlyosan megrongálódott, a bank egy napra bezárta minden törökországi fiókját. További merényletektől tartva több nemzetközi pénzügyi intézet is megkezdte munkatársai evakuálását. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője Londonban közölte: az Egyesült Államok felfüggesztette az ügyfélfogadást isztambuli konzulátusán. Az amerikai állampolgároknak azt tanácsolta, hogy kerüljék el az épületet.



A robbantások áldozatai között egyelőre nincs olyan, akit magyarként azonosítottak volna - közölte Czimborás Gabriella isztambuli magyar főkonzul. A támadásokat követően megerősítették a Török Köztársaság és az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének védelmét. "A rutinintézkedést az ésszerű óvatosság, a megelőzés indokolja, semmiféle információ nincs esetleges bűncselekmény előkészületeiről" - közölte Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője.



Az Európai Bizottság a török nép elleni támadásoknak minősítette a robbantásokat. "Függetlenül az indítékoktól, semmi sem igazolhat ilyen barbár tetteket" - mondta Romano Prodi bizottsági elnök szóvivője. A Vatikán szóvivője, Joaquín Navarro-Valls a pápa nevében ítélte el az isztambuli merényleteket, rámutatva: a terrorizmus csak súlyosbítja azokat a problémákat, amelyeket megoldani kíván. (MTI)